Sport

Hosszabbítás után negyedikek női pólósaink

női vízilabda válogatott (i) (női vízilabda válogatott)
női vízilabda válogatott (i) (női vízilabda válogatott)

Női vízilabdázóink utolsó fellépésükön, az olimpia bronzmeccsén hosszabbítás után kikaptak Ausztráliától.

Sajnos nem jött össze az érem. Pedig az eredmény alapján nagyon közel álltunk hozzá, és a rendes játékidő utolsó másodperces gólja után mi másra gondolhattunk, mint férfi kézilabdázóink hősies győzelmére Izland ellen.

A forgatókönyv azonban változott a medencében, de kezdjük az elejéről. Az ausztrálok szerezték meg a vezetést, majd Keszthelyi egyenlített. Innentől kezdve azonban csak futottunk az eredmény után, és az első félidő nyögvenyelős játéka miatt komoly hátrányba kerültünk: előbb 5-2-re, majd 7-4-re is megléptek. A magyar csapat játéka ekkor lassú volt és körülményes, a lányokon pedig az látszott, mintha nem mernék ellőni a labdát. Tegyük hozzá, nagyon szorosan védekezett az ellenfél, de a sok eladott labda, és elpuskázott lehetőség nem rajtuk múlt.

A harmadik negyedre azonban egycsapásra megváltozott minden. Felpörögtünk, jól elsültek a kezek és felbátorodtunk, azonban amikor minusz egyre zárkóztunk és az egyenlítésért támadhattunk volna, pechesek voltunk.

Végül az utolsó negyedben, amikor már úgy tűnt, vége a meccsnek és negyedikek leszünk, Szűcs betalált – ekkor 11-10 volt oda -, majd egy kivédkezett támadás után ismét nálunk volt a játékszer. Keszthelyi azonban a kapusba lőtt, és ennek annyira örültek az ausztrálok, hogy elfelejtkeztek a hátralévő pár másodpercről. Ezt Antal Dóra használta ki, elvette McCormicktól a labdát – talán szabálytalanul – és gólt szerzett, vagyis következett a ráadás.

A hosszabbítás óvatos játékost hozott mindkét oldalon, végül mondhatni a papírforma érvényesült, Beadsworth két találatával 13-11-re nyertek az ausztrálok, így övék lett a bronzérem, de ne legyünk elégedetlenek, mi a negyedik pozícióban fejeztük be az olimpiát, vagyis a magyar női vízilabda-válogatott pontot szerzett.

A hölgyek mezőnyének döntőjében az Egyesült Államok a spanyolokkal csaptak össze, és 8-5-ra a tengerentúliak diadalmaskodtak, vagyis két ezüst és egy bronzérem után begyűjtötték a kollekció harmadik tagját is, az aranyat.

Olimpiai női vízilabdatorna, mérkőzés a harmadik helyért
Ausztrália – Magyarország 13-11 – hosszabbítás után (2-1, 5-3, 3-4, 1-3 – 1-0, 1-0)
A magyar góldobók:
Keszthelyi 3, Bujka 2, Szűcs 2, Drávucz 2, Antal 1, Csabai 1.

A Sport24 élő, szöveges tudósításban számolt be a mérkőzésről.

Vége a mérkőzésnek, negyedik helyen zárják az olimpiát női pólósaink.

Hosszabbítás második félidő

3. PERC: Ez meleg volt… Nem lőttek az ausztrálok, inkább csak lepörgették az órát. Most 41 másodperc van hátra, és miénk a labda. Mindenképpen gólt kell lőnünk. Úgy tűnik ennek vége… Kontrát fújnak Bujka ellen. Megint az ellenfélnél a labda. Merész András piros lapot kap, ráadásul páros kiállítás. Eldőlt… 13-11 Beadsworth góljával.

2. PERC: 1:37 van vissza és támadhatunk. Ajjjj… Nem jutott el a labda Bujkához centerbe. Közben időt kérnek az ausztrálok.

1. PERC: Megint nem a miénk a labda. Az ausztrálok viszont végigjátszák a támadóidőt lövés nélkül. Bujka kísérlete viszont megpattan a blokkon, így nem tudunk egyenlíteni.

Hosszabbítás első félidő

3. PERC: Ez nem igaz… Emberelőnyben voltunk de addig passzolgattunk, hogy kiegészültek és elvesztettük a labdát. Gynther a kapunk előtt helyzetbe került, ám a felsőlécet vette célba.

2. PERC: Jól védekezünk, Webster nem találja az ellenszerünket. Most azonban Beadsworth vezetést szerzett neki, 12-11 oda.

1. PERC: A ráúszásnál megint az ausztrálok voltak gyorsabbak. Szerencsére nem tudnak gólt szerezni, de mi sem, a kapufa most nem velünk volt.

Kétszer három perc ráadás jön.

Elképesztő találattal egyenlítettünk, így a hosszabbítás dönt a bronzérem sorsáról!

4. NEGYED

8. PERC: 44 másodperc van már csak hátra. Időt kérünk… Fuhhh, kapufa.. Szerencsére a kipattanó a miénk, de Keszthelyi távolról a kapusba lőtt. GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓLLLLLLLLLLLLLLLLLLLL!!!!!! EGYENLÍTÜNK!!!!!! ANTAL DÓRA elvette a kapustól a labdát, és az utolsó utáni másodpercben valahogy, teljesen mindegy hogy, de a kapuba helyezte a játékszert!!! Hosszabbítás következik!

7. PERC: Bent vaaaaaaan!!! Szűcs szerencsés gólt szerzett, a kapufa is segített! 11-10!

6. PERC: Szépen ment az ausztrál kapus. Egyre távolabb az egyenlítés lehetősége. Gangl Edina hátul jól véd, rajta múlik most, hogy nem kapunk gólt.

5. PERC: Rövid volt a betett labda, így megint elpuskáztuk a helyzetet. Az a szerencsénk, hogy most az ausztrálok is könnyelműek.

4. PERC: Gangl Edinát lőtték fejbe, majd miénk a labda. Most megint lehetőségünk van a zárkózásra.

3. PERC: Ezt megúsztuk: nem voltak pontosak az ausztrálok, csak kapufát találnak. Mi viszont lőni sem tudunk…

2. PERC: Jajj, 11-8. Gynther egy szerencsés találattal növeli az ausztrálok előnyét. Időt is kérünk, hátha lehet valamin változtatni.Szép gól! Keszthelyi hosszas lóbálás után a felsőléc segítségével betalál. Ezaz, 11-9.

1. PERC: Negyedszer is az ausztráloké a labda. Egy perc le is pörgött, egyik oldalon sincs gól.

Az utolsó negyed következik. Nyolc percre vagyunk a bronzéremtől, de ehhez még gólok kellenek.

3. NEGYED

8. PERC: Keszthelyi!!! Egy ejtéssel próbálkozott, de a felsőlécre pattant a labda. Kontrák fújnak az ausztrálok ellen, döntetlenért megyünk. Ez nem jött be… Bujka kihagyott egy helyzetet, Moran viszont nem, így egál helyett 10-8 oda.

7. PERC: Hibáznak az ausztrálok emberelőnyben, majd miután kiegészültünk blokkolunk. Parádésan játszunk ebben a negyedben! Hűha! Drávucz messziről kínálta meg, sarokdobás.

6. PERC: Megint felzárkóztunk minusz egyre. Bujka ötméterst harcolt ki, és be is vágta. 9-8. Most kellene egyenlíteni, amíg lendületben vagyunk!

5. PERC: Most megfogtuk őket, frissebbek vagyunk még annak ellenére is, hogy Lincoln-Smith gólt dobott (9-7).

4. PERC: Góóóóóóól!!! Csabai Dóra!!! Remekül felépített akció után emberelőnybe kerültünk, majd az ausztrál kezek fölött lőtt! 8-7!

3. PERC: Hoppáááá! Drávucz Rita bevarrja a hatodik magyar gólt. Kicsit felpörögtünk, de kell is az egyenlítéshez. Hajrá lányok! (8-6)

2. PERC: Webster a gólszerző, 8-4, de nem örülhetnek sokáig, ugyanis Szűcs ötméterese is a kapuban landul. Egy itt, egy ott, 8-5.

1. PERC: A labda most sem a miénk, de ezúttal legalább nem kapunk gólt a helyzetből. Ellenben mi sem lövünk, Antal Dóra a blokkot találta el.

Az első félidő végére értünk. 7-4 oda, ha egy kicsit jobban koncentrálnánk, megfoghatnánk az ausztrálokat.

2. NEGYED

8. PERC: Antal Dóra lökete gyenge, McCormack fogja. Magyar időkérés, áll a játék. Merész András kapust cserél, Gangl Edina a medencében. Bolonyai ma este 8 lövésből egyet fogott.

7. PERC: Minden bejön nekik, úgy tűnik. Már a hetediket lőtte Webster. Nem lesz ez így jó (7-3). Na most végre mi is betalálunk, emberelőnyben: Keszthelyi volt tőlünk eredményes.

6. PERC: 6-3-ra vezetnek az ausztrálok… Beadsworth ünnepelhetett a lövés után. Mi nem jutottunk el helyzetig.

5. PERC: Azért mi is villanunk! Bujka Barbara háttal a kapunak a bal felsőbe csavart. Szép találat! 5-3!

4. PERC: Ott az ötödik is… Centerben Lincoln-Smith kapta a labdát és a kapufa segítségével betalál. Már három a hátrányunk (5-2).

3. PERC: Na tessék… Ötméterest kaptak az ausztrálok, amit Southern értékesít is. Megint kettő van közte (4-2). Szépíteni most nem tudtunk, Tóth Ildikótól vették el a labdát a bírók szabálytalanság miatt.

2. PERC: Csabai Dóra a blokkot találta csak el. A másik oldalon ugyanez a helyzet.

1. PERC: Újra az ausztrálok kezdhettek és azonnal gólt is lőttek. Bolonyai nagy védése után a kipattanó Southern elé került és nem hibázott (3-1). Na végre!!! Drávucz Rita volt bátor és elvállalta a lövést. Jutalma egy gól, 3-2-re zárkózunk.

Vége az első negyednek, és vezetnek az ausztrálok, de van esélyünk ellenük csak nem tudunk élni velük.

1. NEGYED

8. PERC: Czigány Dóra izmos lökete csak a kapufát kapta telibe. Az ellenfél szoros emberfogása miatt nem tudjuk megjátszani a labdát. Sok hiábaval játszunk ismét.

7. PERC: Hát ilyet… Emberelőnyben szépen higgadtan odapasszoltuk az egyik ausztrálnak a labdát… Az a mázli, hogy Beadsworth a kapufa tetejére ejtette a labdát.

6. PERC: Nagyon kemények az ausztrálok, a magyar hölgyekre keményen rázárnak. Most is emiatt kapkodtunk, így nem tudtunk egyenlíteni.

5. PERC: Megint ott az előny. 2-1… Beadsworth mattolta Bolonyait, kár érte. Huhh, szusszanhatunk, ez az ausztrál löket a kapufán csattant.

4. PERC: Az ausztrálok törik meg a gólcsendet. Jó tíz méterről átlőtte a teljes védelmet Zagame, Bolonyai hárítai nem tudott már. Vezet az ellenfél, de még nagyon sok van hátra (1-0). Na ez hogy akadt be?! Pontatlan passzokkal építkeztünk, majd Keszthelyi messziről, kicsit gyengén próbálkozott, ám a labda a kapuban kötött ki. Érdekes találat, de ne foglalkozzunk vele, egyenlítünk (1-1).

3. PERC: Szűcs Gabriella próbálkozása fölé száll. Eddig nyugis a meccs, mindkét fél higgadtan kezd.

2. PERC: Emberfórban nem voltunk elég pontosak ugyanis Bujka balkezes lövése keresztbe elszállt a kapu előtt. Szerencsére az ausztrálok sem tudtak gólt szerezni: Bolonyai Flóra védett.

1. PERC: Az ausztrálok hozták el a labdát. Ők kezdhetnek. Ezt a helyzetet kivédekeztük, próbálkozhattunk mi, de Keszthelyi lövésébe McCormack belenyúlt.

Hamarosan útjára indul a labda a bronzmeccsen!

Előzetes: A magyar hölgyeket csak egy lépés választja el az olimpiai éremtől, mégpedig az ausztrálok legyőzése. Merész András tanítványai ugyanis azután, hogy a csoportjukból továbbléptek, egy nehéz ellenféllel, Oroszországgal találkoztak az egyenes kieséses szakaszban.

A szbornaja ellen aztán parádés hajrával 11-10-re nyertünk, majd a fiatal spanyol válogatott következett. Az ibériaiak ellen azonban csak üldöztük az eredményt, elöl erőtlenek és pontatlanok voltunk, így vereséget szenvedtünk.

Ellenfelünk, Ausztrália a negyeddöntőben Kínát múlta felül, majd az elődöntőben megállította őket az Egyesült Államok. Egyébként az ausztrálok elleni legutolsó meccsünkön nem mi hagytuk el győztesen a medencét: a tavalyi világbajnokságon egygólos sikert arattak a negyeddöntőbe jutásért rendezett mérkőzésen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik