Sport

Olimpiai bajnok lett a korábban kizárt futó

mahlufi (mahlufi, )
mahlufi (mahlufi, )

Az algériai Taufik Mahlufi nyerte a férfiak 1500 méteres síkfutásának döntőjét a londoni olimpián.

A férfiak 1500 méteres versenyét egy érdekes közjáték vezette fel, ugyanis az algériai Taufik Mahlufit korábban kizárták komolytalan versenyzésért. Később aztán egy orvosi papír miatt mégis megkapta az indulási engedélyt, a hazája szövetsége által hangoztatott térdsérülésének pedig nyoma sem volt (hacsak nem az a pár tapasz az említett testrészén), ugyanis simán tönkreverte a mezőnyt és olimpiai bajnok lett.

A nagyot hajrázó amerikai, Leonal Manzano lett a második, a marokkói Abdalaati Iguider a harmadik. Ugyanakkor nem leszünk meglepve, ha ennek a versenynek még lesz folytatása a zöldasztal mellett.

Kedden este rendezték a női 100 méteres gátfutás fináléját is, melyben három amerikai, két kanadai, egy ausztrál, egy török és egy osztrák versenyző indult. Sally Pearson remekül kapta el a rajtot, majd az ugrásokkal sem volt gondja, így már méterekkel a vége előtt látszott, hogy ezen az estén nem lehet elcsípni, 12.35-ös ideje ráadásul új olimpiai rekord.

Utána az USA kisajátította a helyeket, Dwan Harper lett a második, Kellie Wells a harmadik, a rendkívül csino Lolo Jones pedig a negyedik. Előbbi kettő élete legjobbját nyújtotta, míg Jones idei leggyorsabb futását produkálta.

Idő közben megmérkőztek egymással a férfi magasugrók is. Az orosz Ivan Ukhov győzelméhez kétség sem férhetett, ugyan a 229 centiméterrel elsőre gondja akadt, végül simán átvitte, majd meg sem állt 238 centiig, mely végül bőven elegendőnek bizonyult. Az amerikai Erik Kynard lett a második (233 cm), míg a harmadik helyen hármas holtverseny lett, a kanadai Derek Drouin, a brit Robert Grabarz és a katari Mutaz Essa Brashim is a 229 centimétert vitte át.

Még egy számban, a férfiak diszkoszvető számában osztottak érmeket, melyen sajnos nem volt magyar érdekeltség, Fazekas Róbertet és Kővágó Zoltánt is eltiltották. Az aranyat Robert Harting nyerte, Ehsan Hadadi lett a második, Gerd Kanter pedig a harmadik.

A német nehézatléta ezzel teljessé tette éremgyűjteményét, korábban világ- és Európa-bajnokságot is nyert.

Eredmények – atlétika

férfi 1500 m:
1. Taufik Mahlufi (Algéria) 3:34,08 p
2. Leonel Manzano (Egyesült Államok) 3:34,79
3. Abdalaati Iguider (Marokkó) 3:35,13

férfi diszkoszvetés:
1. Robert Harting (Németország) 68,27 m
2. Ehsan Hadadi (Irán) 68,18
3. Gerd Kanter (Észtország) 68,03

férfi magasugrás:
1. Ivan Uhov (Oroszország) 2,38 m
2. Erik Kynard (Egyesült Államok) 2,33
3. Mutaz Essa Barshim (Katar), Derek Drouin (Kanada) és Robbie Grabarz (Nagy-Britannia) 2,29

női 100 m gát:
1. Sally Pearson (Ausztrália) 12.35 mp
2. Dawn Harper (Egyesült Államok) 12.37
3. Kellie Wells (Egyesült Államok) 12.48

Ajánlott videó

Olvasói sztorik