Sport

Lőrincz még nem tud örülni

Lőrincz Tamás (lőrincz tamás, )
Lőrincz Tamás (lőrincz tamás, )

A kötöttfogású birkózók 66 kg-os súlycsoportjában ezüstérmes Lőrincz Tamás egyelőre elkeseredett az elvesztett olimpiai döntő miatt, de mint mondta: reméli, hamarosan örülni tud majd a nyakában lógó medálnak.

Amint arról írtunk, Lőrincz Tamás fantasztikus teljesítménnyel döntőbe jutott a londoni olimpián, a fináléban azonban megálljt parancsolt neki dél-korei ellenfele.

“Elég jól sikerült a felkészülésem, könnyen hoztam a súlyomat, ami nálam mindig kritikus pont, ugyanis kilenc kilót fogytam erre a versenyre” – kezdte a nap értékelését az eredményhirdetés után a magyar versenyző, aki Hegedűs Csabától, a magyar sportági szövetség elnökétől, egyúttal az ötkarikás játékok történetének 100. magyar aranyérmesétől vehette át az ezüstérmet.

“Az egész napom jól alakult, az amerikai és a grúz versenyzőtől eddig csak kikaptam, most pedig még utóbbit is viszonylag simán sikerült legyőznöm. Úgy érzem, hogy fizikailag és mentálisan is nagyon egyben voltam, úgyhogy nagyon bíztam a sikerben. A döntőben állásból nem nagyon fértem hozzá a dél-koreai sráchoz, aztán volt az a lenti helyzet, amikor nem engedte, hogy összefogjam. Nem szólt rá a bíró, ami szokatlan volt, szerintem ott egy kicsit szétestem fejben. Aztán a második menetben egy szép akciót hajtott rajtam végre, ehhez kétség nem fér, azaz megérdemelte a győzelmet. Én ettől függetlenül nagyon csalódott vagyok, és egy ideig az is leszek, hiszen életem legnagyobb sikerének a kapujában álltam. Ezt egyelőre még nehéz megemészteni, remélem azért, hogy valamikor majd tudok örülni az éremnek.”

Lőrincz Tamás hozzátette: meglepetésre jelen volt a csarnokban a családja, a szülei, a testvérei, köztük a szintén válogatott birkózó Lőrincz Viktor és néhány barátja. “Meglepetten láttam őket az elődöntő után a lelátón, de nagyon örültem nekik. Nagy álmom, hogy 2016-ban, Rióban a testvéremmel együtt szerepelhessek” – fogalmazott.

“Sajnos a döntőben nem az történt, mint korábban a nap folyamán” – mondta Struhács György, a kötöttfogásúak szövetségi kapitánya. “Úgy érzem, az első menetben a koreai kapott egy kis bírói támogatást, de nem ezen múlott, úgy gondolom, a rivális jogosan nyert, jobb volt. Tamás teljesen fel volt készülve erre a meccsre, nem izgulta túl egyáltalán. Remélem, hogy hamar feldolgozza ezt a vereséget. Csak boldog lehet, hiszen nyert egy gyönyörű szép ezüstérmet. A magyar birkózás eddig kitett magáért itt Londonban, ez erőt adhat a többi, még hátralévő versenyzőnek.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik