Sport

Lőrincz ezüstérmes lett Londonban

Lőrincz Tamás (lőrincz tamás, )
Lőrincz Tamás (lőrincz tamás, )

A kötöttfogású birkózók 66 kilogrammos mezőnyében induló Lőrincz Tamás két menetben kapott ki dél-koreai ellenfelétől a döntőben.

Negyedik magyar birkózónk, Lőrincz Tamás is elkezdte olimpiai szereplését. A kötöttfogású birkózók 66 kilogrammos mezőnyében induló honfitársunk a nyolcaddöntőben kezdett, ellenfele a német Frank Staebler volt.

Az első menetben kapásból egy térdről indított dobással kezdett három pontért, majd kisvártatva meg is forgatta német ellenfelét, így gyorsan elhúzott 4-0-ra. A végén ugyan szépített Staebler egy mögé kerüléssel, azonban így is a magyar fiú nyerte az első két percet.

A ceglédiek 25 esztendős, 2006-os Európa-bajnoka a második menetben sem lazsált, bő fél perc után kitolta a szőnyegről szintén Eb-győztes ellenfelét egy pontért, majd még egy pontot érő akciója volt (2-0-ra nyerte az etapot), így tükörsimán jutott be a legjobb nyolc közé.

Ellenfele az amerikai Justin Dashaun Lester lesz a negyeddöntőben.

Negyeddöntő:

A legjobb négybe kerülésért vívott csatában már nem kezdett olyan elsöprően Lőrincz, sőt, az amerikai (aki korábban amerikai focizott is) egy perc után kitolta a magyart a szőnyegről egy pontért. A menet hajrájában megintették honfitársunkat, így Lester 2-0-val vitte el az első két percet.

A második etapban is egymásnak estek a felek, majd újra egy perc környékén jártunk, amikor Lőrincz elugrott ellenfele elől, majd mögé került egy pontért., végül a menetet is megnyerve egyenlített.

A döntő két percben előbb mind a két birkózót figyelmeztetni kellett, majd mikor már majdnem elértük a bűvös 90 másodpercet (amikor a parterhelyzetről döntenek), akkor Lőrincz levitte ellenfelét három pontért. Az amerikaiak challenge-et kértek, hibásan, így a magyar birkózó 4-0-ra elhúzott. Lester már hiába küzdött, nem tudott pontot érő akciót indítani, Lőrincz jutott az elődöntőbe.

Lester korábban még sosem kapott ki a magyartól, Lőrincz a lehető legjobbkor győzte le az amerikait.

Elődöntő:

Grúz ellenfél várt Lőrinczre a legjobb négy között, Manuchar Tskhadaia egy évvel idősebb a magyarnál, két világbajnoki ezüstöt és egy Európa-bajnoki bronzérmet nyert eddig.

Honfitársunk ismét nagyon jól kezdett, meg tudta forgatni a grúzt, ezzel pedig gyorsan ellépett 3-0-ra. A folytatásban jól bontotta a fogásokat, így riválisa nem tudott hozzá közel férkőzni, az első menet így Lőrinczé lett.

A második menet közepén a grúz egy dobással próbálkozott, de Lőrincz kivédte, mögé tudott kerülni, majd megemelte és eldobta ellenfelét három pontért. A hajrában még mögé is került egy újabb egységért, 4-0-ra nyerte meg a második két percet, így aranyéremért küzdhet! Örömében egy válldobással levitte az edzőjét is a földre.

A döntőt a hivatalos honlap szerint 20 óra 3 perctől rendezik.

“Tamás egész nap remekül birkózik, jól összpontosít, de így is meglepett, milyen könnyedén jutott túl kiváló ellenfelén az elődöntőben” – értékelt Struhács György. “Nagyon motivált volt, bízott benne, hogy fináléba juthat, és ez az álma valóra vált.”

Döntő:

A fináléban dél-koreai ellenfelet kapott Lőrincz Tamás. Kim Hyeon-Woo, a 2010-es Ázsia-bajnokság győztese, a 2011-es isztambuli vébé bronzérmese a szám címvédőjét, a francia Steeve Guenot-ot győzte le az elődöntőben, igaz az ázsiainak volt egy szabálytalannak tűnő megmozdulása a mindent eldöntő menetben, ami felett a bírók nagyvonalúan szemet hunytak.

Lőrincz rendkívül elszántan érkezett meg a csarnokba. Honfitársunk ezúttal is piros dresszben birkózott. A meccs elején inkább állóháború vol, nem nagyon tudtak mit kezdeni egymással a felek. 90 másodperc után a dél-koreai ment le parterbe, Lőrinczet pedig figyelmeztetni kellett, mert szabálytalanul akart támadni. A magyarnak nem sikerült eredményes akciót indítania, így a dél-koreai nyerte az első menetet jó védekezésének köszönhetően.

A második menetben sem tudtak nagyon mit kezdeni egymással a birkózók, nagy belharc folyt a szőnyegen. Másfél perc után újra békaállásból folytatódott a csata, ezúttal Lőrincznek kellett térdre helyezkednie. Hyeon-Woo két pontért kitette a magyart a körön kívülre, innentől pedig Lőrincznek már nem volt esélye.

Elkeseredve terült el a szőnyegen, hiszen csak egy karnyútásnyira volt az aranytól. Ugyanakkor csak is dicséret illeti egésznapos produkciója miatt, az ezüstérem is hatalmas teljesítmény.

Lőrincz Tamás a második magyar birkózóérmet szállította, korábban az 55 kilogrammosok közt versenyző Módos Péter nyert bronzot. Összességében a a magyar birkózás történetének 16. olimpiai ezüstérmét és 53. dobogós helyezését szerezte meg.

Portré – Lőrincz Tamás
Születési idő, hely: 1986. december 20., Cegléd
Klubja: Ceglédi VSE
Súlycsoportja: 66 kg
Fogásnem: kötöttfogás
Olimpiai eredményei: 2. (2012), 8. (2008)
További kiemelkedő eredményei: Európa-bajnok (2006), Eb-2. (2011), Eb-3. (2010), vb-5. (2007, 2009, 2010)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik