vajda attila (ingyenes, )
Sport

Vajda Attila döntős

A kenu egyesek 1000 méteres számában címvédő Vajda Attila az előfutam után a középfutamban is második lett, így továbbjutott a szerdai nyolcas döntőbe.

A Pekingben és tavaly, a szegedi világbajnokságon is győztes 29 éves versenyzőt szűk másfél órával első pályája után ismét a rajthoz szólították, a középfutamban az első négy hely ért finálét.

A piros-fehér-zöld hajpántban versenyző magyar mellett a német Sebastian Brendel, az üzbég Vagyim Menkov, a spanyol David Cal és a lengyel Piotr Kuleta pályázott eséllyel a négy közé kerülésre. Vajda a táv során ellenőrzése alatt tartotta ellenfeleit, leginkább arra figyelt, hogy a továbbjutást érő helyek valamelyikén végezzen, s végül jó hajrával a német Sebastian Brendel mögött ért célba.

A hétfői versenynapon még a Dombi Rudolf, Kökény Roland 1000-es kajakos duó, valamint az 500-as női kajak négyes szállt vízre magyar részről, ez a két egység – megspórolva a középfutamot – az előfutamból győzelemmel egyből a szerdai döntőbe került.

Kedden a női kajak négyes, Kozák Danuta (K-1 500 m) és a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa duó (K-2 500 m) versenyének előcsatározásait rendezik a Dorney-tavon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.