Sport

Vajda Attila a vajas zsömlében hisz

Vajda Attila (vajda attila, )
Vajda Attila (vajda attila, )

Hétfőn reggel kezdődnek a londoni olimpiai kajak-kenu versenyei. Az első napon három számban leszünk érdekeltek.

Ideális körülmények között, egy elegáns kastélyszállóban várja a rajtot a magyar kajak-kenu válogatott. Vasárnap délelőtt a csapat legfiatalabb tagja, Dudás Miklós is megérkezett Angliába és csatlakozott az egy nappal korábban kiutazó 12 fős társasághoz.

A versenyzők nagy része délelőtt meglátogatta az Eton Dorney központot, többen vízre is szálltak és próbáltak megismerkedni a körülményekkel.

Egyelőre a pályára nem mehettünk fel, de a felevező sávban evezhettünk. Tavaly az előolimpián keményebb és hidegebb volt a víz, most jóval barátságosabbnak tűnik a hely. Hatalmas különbség az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest, hogy óriási lelátókat építettek a pálya két oldalára. Ma természetesen még nem voltak nézők, de így is el tudtuk képzelni (Kökény) Rolanddal, hogy micsoda fergeteges hangulat vár ránk” – mesélte Dombi Rudolf, aki K-2 1000 méteren lesz érdekelt holnap.

Furcsa, változékony az idő. A hűvös minket nem zavar, viszont rengeteg apróságra kell figyelni: például nem mindegy, hogy napszemüvegben állunk-e oda a rajthoz. Egyik pillanatban még süt a nap, a másikban viszont már esik az eső. Ilyenkor bepárásodik a napszemüveg, és tönkre teheti az egész futamot” – folytatta az Európa-bajnok kajakos. Dombi Rudolf arról is mesélt, hogy délután meglátogatja barátnője, Verrasztó Evelin, ami tökéletes – és persze teljesen legális – „dopping” a holnapi rajt előtt. K-2 1000 méteren a futamgyőztesek egyenes ágon a döntőbe jutnak, Szilárdi Katalin tanítványai megpróbálnak élni ezzel a lehetőséggel.

Borzalmasan nehezen kapok levegőt, zavar, hogy fülledt, párás az idő” – ezt már Vajda Attila, az olimpia egyetlen magyar kenusa mondta. Peking bajnoka holnap a C-1 1000 méter előfutamában mutatkozik be, és mivel nem lehet egyből döntőbe jutni, így mindenképpen vár rá egy középfutam is.

Állandóan fúj a szél, és mindig más irányból. Szerintem bizonyos szélirányoknál 1000 méteren akár 4-5 másodperces különbséget is jelenthet, hogy ki melyik pályán indul, úgyhogy a szerencsének is komoly szerepe lehet. Úgy beszéltük meg Vécsi Viktorral, hogy még délután is mozgok egy picit, aztán kezdődhet az olimpia! – nyilatkozta a szegedi kenus. Attila egyébként úgy döntött, hogy hideg ebéddel, vajas zsemlével és gyümölcssalátával hangol a rajtra.

A hétfői program harmadik magyar érdekeltségű versenye a női négyesek 500 méteres futama lesz, ahol a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina összeállítású hajó indul.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy mind a három magyar egységnek kötelező a döntőbe jutás, hogy aztán szerdán már érmekért küzdhessenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik