Sport

Kizárták, majd visszaengedték az éremesélyes futót

futas(960x640)(1).jpg (futás, )
futas(960x640)(1).jpg (futás, )

Komolytalan versenyzésért előbb kizárták, majd mégis rajthoz engedték Taufik Mahlufi algériai futót a londoni olimpián.

Taufik Mahlufi hétfőn a 800 méteres férfi síkfutás előfutamában 200 méter után kiállt, amit azzal indokolt, hogy a szerdai 1500-as döntőre tartalékolta az erejét. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) a versenybírói jelentés alapján kizárta Mahlufit a nyári játékokról. A döntést azzal indokolta, hogy az IAAF szabályai szerint ha egy sportoló nem tesz meg mindent a legjobb eredmény eléréséért, akkor az adott eseményről ki kell zárni.

Az algériaiak azonban megóvták a döntést, és arra hivatkoztak, hogy a futónak térdproblémái voltak, amit jeleztek a szervezőknek. Tiltakozásukhoz csatoltak egy orvosi igazolást is, amely megerősítette, hogy kisebb térdsérülése volt az atlétának, ezután az IAAF visszavonta a kizárásról hozott határozatát.

Mahlufi a tavalyi Afrika-bajnokságon 800-on arany-, 1500-on pedig bronzérmes volt, és Londonban az elődöntőjét megnyerve jutott be a hosszabb távon a fináléba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik