Sport

Brazil fiú törte össze Harcsa éremálmait

Harcsa Zoltán (harcsa zoltán, )
Harcsa Zoltán (harcsa zoltán, )

A 75 kilogrammos ökölvívók mezőnyében induló Harcsa Zoltán kikapott a negyeddöntőben a londoni olimpián.

Egyetlen talpon maradt bokszolónk, Harcsa Zoltán hétfőn este, profigálának is beillő időben lépett ringbe.

A 75 kilogrammosok mezőnyében szereplő magyar öklöző első két meccsét magabiztosan hozta, ezúttal azonban a kategória negyedik kiemeltje, a brazil Esquiva Falcao Florentino várt rá a kék sarokban. Nem babra ment a játék, a győztes ugyanis minimum bronzéremmel térhet haza az olimpiáról.

A brazil már az elejétől kezdve próbálta áttörni Harcsa védekezését, azonban a 19 esztendős kispesti tehetség is benyomott párat Florentinónak. A könnyedén bokszoló dél-amerikait figyelmeztetni kellett, hogy öv fölé célozzon, ő pedig szót fogadott, még párszor megütötte Harcsát, 6-2-re nyerte meg az első menetet.

A második három percre már kissé higgadtabb lett Harcsa, egy balossal pedig szépen be is talált. El is indult előre a menet végén a magyar fiú, azonban a brazil sorozatokkal válaszolt, többször pedig el is tudott táncolni Harcsa elől. Kiegyenlítettebb volt a felvonás, ám így is a dél-amerikait hozták ki győztesnek, 5-4-re nyert.

A harmadik menet pofonváltásokkal indult Harcsának már kockáztatnia kellett, be is talált párszor, ugyanakkor kapott rendesen ő is. Sajnos a menet a továbbiakban is elég kiegyenlített volt, sőt, a végére újra a brazil tűnt pontosabbnak. A pontozók nem így gondolták, Harcsának adták az utolsó menetet 4-3-al, így tisztes, 14-10-es vereség lett a vége.

Harcsa ugyan érem nélkül tér haza Londonból, azonban hősiesen helyt állt ez a fiatal magyar fiú, aki előtt fényes jövő áll. Biztosan hallani fogunk még róla.

Eredmény – ökölvívás, 75 kg, negyeddöntő
Harcsa Zoltán – Esquiva Falcao Florentino (brazil, 4.) 10-14 (2-6, 4-5, 4-3)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik