Sport

Módos Péter bronzéremig birkózta magát

Modos-Peter(1)(210x140)(2).jpg (Módos Péter)
Modos-Peter(1)(210x140)(2).jpg (Módos Péter)

Módos Péter a kötöttfogásúak 55 kilós kategóriájában egy vereség után a vigaszágon eljutott az olimpiai bronzéremig.

Módos Péter ellenfele az a dán Haakan Erik Nyblom volt, akit a Módost is legyőző iráni klasszisHamid Mohammad Soryan gyűrt le az elődöntőben.

Az első menet a szokásos mederben folyta, majd a dán leküldték, de Módos ki tudta emelni, így megnyerte az első menetet. A másodikban a dán próbált akciót csinálni Módoson, de nem sikerült. A magyar került parterbe, azaz négykézlábra, és mivel a bíró szerint Módos szabálytalan volt, megintette, így hátrányba került, és el is vesztette a menetet, következett a döntő két perc.

Másfél perc eredménytelen birkózás után sorsoltak, Módos lett a kedvezményezett. Ki is használta, a békába leküldött dánt összecsomagolta és kiemelte, ezért pontokat kapott, és utána is a levegőben tartotta ellenmfelét, aki meg sem tudott mozdulni, csak amikor véget ért a bronzmérkőzés, és kihirdették Módos harmadik helyét jelentő magyar győzelmet!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik