Sport

Tizenegyedik helyen zárt a Varga, Hirling duó

Hirling-Varga(960x640).jpg (hirling zsolt, varga tamás, )
Hirling-Varga(960x640).jpg (hirling zsolt, varga tamás, )

A könnyűsúlyú kétpárevezősök között a Hirling Zsolt, Varga Tamás kettős ötödik lett a B döntőben, vagyis összetettben a 11. helyen zártak.

A magyar duó féltávnál, 1000 m-nél még a negyedik pozícióban haladt utolsó pályáján, a hajrában azonban nem tudott erősíteni, s visszaesett. 

A kettős harmadszor szerepelt az ötkarikás játékokon: Athénban a pontszerző ötödik helyen végzett, majd 2005-ben világbajnoki, 2007-ben pedig Európa-bajnoki címet szerzett. Ezek után Pekingben csak a csalódást keltő 14. pozícióban zártak, utána szét is váltak, Hirling pedig jó időre abbahagyta az evezést. Tavaly ősszel ültek ismét össze, s májusban kiharcolták az olimpiai részvétel jogát.

“Nagyon nagy eredmény volt Zsoltéktól az olimpiai szereplés kiharcolása májusban. Az itt nyújtott teljesítményük messze felülmúlja a négy évvel ezelőtti, pekingit, mindezt úgy, hogy Zsolt három évet kihagyott a felkészülésből. Ez nagyon nagy szó! – értékelt Székely Balázs szövetségi kapitány. – Olyan csapatokat utasítottak maguk mögé, mint a kanadai, az ausztrál és a kínai, pedig ezeknél a felkészülés feltételei jóval jobbak a hazainál. Csak gratuláció illeti a fiúkat. Technikailag tökéletesen kidolgozott pályákat láttunk, csak erőnlétbeli különbségeket tudtam felfedezni a többi csapat és a mieink között.”

A másik magyar evezős egység, a kormányos nélküli kettesben indult Simon Béla, Széll Domonkos duó már hétfőn befejezte szereplését Londonban, 13. lett úgy, hogy egyetlen riválist sem sikerült megelőznie.

Hétfőtől a kajak-kenusok – köztük a 13 magyar – veszik birtokba a brit fővárostól 40 km-re fekvő Eton Dorney központot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik