Sport

Kovács Zsófia 51. lett triatlonban

futas(960x640)(1).jpg (futás, )
futas(960x640)(1).jpg (futás, )

A magyar sportoló az utolsó előtti, 51. helyen fejezte be a triatlonosok olimpiai versenyét.

Kovács Zsófia az úszás után még az 50. helyen állt, majd az első átöltözés során három pozíciót javítva előre lépett a 47. helyre, így innen kezdhette meg a kerékpározást.

Ott azonban az egyik kanyarban csúnyán kicsúszott, így visszacsúszott a sereghajtók közé: 52.-ként halad. Azonban az utolsó körre remek hajrájának köszönhetően ismét javítani tudott.

A második átöltözés után a 46. helyről vágott neki a futásnak Kovács, de ott nem tudta tartani az iramot a többiekkel. Végül az 51. pozíciót szerezte meg, vagyis utolsó előttiként zárt a kanadai Paula Findlay előtt.

Kovács Zsófia 12 és fél másodperccel maradt le a győztes svájci, Nicola Spirig mögött.

“Ennél jobb eredményre számítottam az első olimpiámon, de sajnos nagyot estem az egyik kanyarban” – mondta Kovács Zsófia. “A nálam rutinosabb versenyzők a gyakori iramváltásokkal szétrángatták a mezőnyt, így nem is volt esélyem felérni az élmezőnyre a bukásom után. Pedig biztos voltam benne, hogy a mezőny első harmadában végezhetek. Mivel a kerékpár nem rongálódott meg, folytattam a versenyt, de úgy voltam vele, csak biztonságosan érjek végig. A futásnál is fájt a lábam. Sajnálom, hogy ennyi sikerült.”

Eredmény – olimpiai triatlonverseny
1. Nicola Spirig (svájci) 1:59.48
2. Lisa Norden (svéd) 1:59.48
3. Erin Densham (ausztrál) 1:59.50
… 51. Kovács Zsófia 2:10:39

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik