Sport

Gyenge játékkal kikaptunk a spanyoloktól

drávucz rita (drávucz rita, )
drávucz rita (drávucz rita, )

Női vízilabda-válogatottunk három csoportmeccséből mindössze egyet nyert meg: ezúttal a spanyolok voltak jobbak.

Az Egyesült Államoktól vereséget szenvedtek, Kínát pedig legyőzték a magyar hölgyek az olimpia vízilabdatornájának A csoportjában. A spanyolok ellen joggal remélhettük az újabb sikert, mivel legyőzhető ellenfél az ibériai válogatott.

Ennek megfelelően kezdtük a találkozót, bár sok örömünk nem lehetett. Mindössze kétszer vezettünk a találkozón, 1-0-ra, majd 2-1-re, ezt követően viszont csak szaladtunk az eredmény után. Az első negyedben nem játszottunk ennek ellenére alárendelt szerepet, viszont a második etaptól kezdve félősen, gyengén vízilabdáztunk.

Az emberelőnyös szituációkban nem tudtunk eredményesek lenni, a célzással is gondok adódtak, ráadásul a lányok tiszta helyzetben sem vállalkoztak lövésre.

Míg mi bosszankodtunk, a medencében a spanyolok nem foglalkoztak semmi mással, csak a gólszerzéssel, így hol kettő, hol három találatnyi előnyt játszottak össze maguknak.

A találkozó utolsó percében azonban felcsillant egy halvány remény az egyenlítésre, mivel Keszthelyi Rita szűk fél percen belül kétszer is betalált, így 12-11-re módosította az állást, ráadásul 21 másodperccel a lefújás előtt megkaptuk a labdát. Azonban pont Keszthelyi agresszivitása miatt szinte azonnal meg is fosztottak minket a bírók a támadási jogtól, ráadásul kaptunk is még egyet, így végül 13-11-re nyertek a spanyolok.

A magyar válogatott ellenfele Oroszország lesz a vasárnapi negyeddöntőben.

Olimpia vízilabdatorna, nők, A csoport, 3. forduló
Spanyolország–Magyarország 13-11 (4-3, 3-2, 3-2, 3-4)
A magyar góldobók:
Antal 4, Bujka 3, Keszthelyi 2, Drávucz 1, Czigány 1.

A Sport24 élő, szöveges tudósításban számolt be a mérkőzésről.

Vége a mérkőzésnek, ismét kikaptunk.

4. NEGYED

8. PERC: Az újabb Keszthelyi találat már csak szépségtapasznak volt jó. Két gólra felzárkóztunk, de nincs jelentősége. 12-10. Czigány Dóra!!! A lövését Ester bevédte. A végén még egyenlíthetünk is. 21 másodperc van hátra, és nálunk a labda. Időt kér Merész András! Hú, de szoros lesz itt a vége! Keszthelyi Rita volt túlságosan agresszív, elvették a labdát.

13-11… Esparé a slusszpoén.

7. PERC: Tarrago emberelőnyben eredményes, így már 12-9 nekik. Ez a meccs elment.

5. PERC: Keszthelyi Rita! Végre magyar gól! 11-9, de innen nagyon nehéz lesz már nyerni.

4. PERC: A spanyolok már nyugodtan játszanak, míg mi csak szenvedünk.

3. PERC: Emberelőnyben voltunk, de addig játszadoztunk a labdával, amíg kiegészültek a spanyolok, és nem volt lehetőségünk lőni.

2. PERC: Antal Dóra! 10-8! Előnyben voltunk megint, de senki nem vállakozott lövésre. Ezt megunta Antal Dóra, és szerencsére a hálóban kötött ki a játékszer. Nem figyeltünk a védekezésnél, Pareja pedig nem kegyelmezett. 11-8. Nagyon nehéz lesz így a vége.

1. PERC: Negyedszer is a spanyoloké a labda.

A negyedben négy emberelőnyünket egyszer sem használtuk ki. Így vezethetnek három góllal a spanyolok.

3. NEGYED

8. PERC: Keszthelyi emberelőnyben lőtt, de Ester hárít. Nagyon nem megy most, jól jön majd a rövid szünet.

7. PERC: Az jó, hogy szépen védekezünk, viszont gól is kellene lőni a hátrány ledolgozásához. Tessék. Lopez lövése után beszédült a labda a kapunkba (10-7).

6. PERC: Sajnos újabb spanyol találat. Espar Llaquet mattolta Gangl Edinát (9-7).

5. PERC: Megint Antal! Szép volt! Jól járattuk a játékszert, végül a kapuban landolt. 8-7-re feljöttünk.

4. PERC: Sajnos nem játszunk jól elöl. Jelenleg Gangl Edina bravúrjai kellenek ahhoz, hogy ne húzzanak el nagyon a spanyolok.

3. PERC: Emberhátrányban voltunk, és a spanyolok dobtak egy kapufát. Szerencsére idő közben kiegészültünk.

2. PERC: Antal Dóra!!! 8-6-ra feljövünk, bár még messze a van az egyenlítés. Közben ismét változtat Merész András: Bolonyai le, Gangl be.

1. PERC: Harmadszor is a spanyolok hozták el a labdát. 8-5… Pena a gólszerző.

Vége az első félidőnek. 7-5-re vezetnek a spanyolok, mivel a második negyedben nem ment úgy a játék, mint azt az első percek után vártuk.

2. NEGYED

8. PERC: Húú ez szemtelen gól volt! Pena háttal, félfordulatból csavarta be a kapuba a játékszert. Bolonyai nem számított erre, így megint kettő van közte (7-5). Áááá, nem igaz…. Bujka 8 másodperccel a negyed vége előtt a kapusba lőtte a labdát.

7. PERC: Rég nem lőttek már gólt a spanyolok, de örüljünk ennek. Sajnos nekünk sem ment a lehetőség, Szűcs eladta a labdát.

6. PERC: Lejárt a támadóidőnk, ezért elvették tőlünk a labdát. A másik oldalon Bolonyai hárít parádésan.

5. PERC: Nem igaz… Bujka forgácsolta szét a kapufát. Pedig felzárkózhattunk volna egy gólra. Ott a gól!!! Bujka! 6-5! Ami nem ment be az előbb, az most igen!

4. PERC: Ez az! Antal Dóra is feliratkozik a gólszerzők közé. Emberelőnyös találat szépen a hosszúba (6-4). Csabai Dóra teljesen egyedül úszhatott kapura, de még lőni sem tudott. Ebben azért több volt.

3. PERC: Ezúttal Garcia volt eredményes, 6-3 oda. Kapusposzton cseréltünk, Ganglt Bolonyai Flóra váltotta. Drávucz nullaszögről adott le egy lövést, de Ester Ramov védett.

2. PERC: A spanyol blokkról levágódik a lövésünk. Ezt kihasználja az ellenfél, Ortiz löketét Gangl Edina nem tudta fogni. Már kettővel mennek a spanyolok, a meccsen először (5-3).

1. PERC: Megint a spanyolok kaparintották meg a labdát. Bődületes kapufát lőnek az ibériaiak!!

Vége a negyednek. Egyelőre a spanyoloknál az előny, de folyamatosan változik az eredmény.

1. NEGYED

8. PERC: Meseguer… Megint a spanyoloknál az előny, 4-3-ra vezetnek.

7. PERC: Szépen levédekeztük a spanyolok támadását, egészen pontosan centerben Blas Martinestől szedtük el a labdát.

6. PERC: Emberelőnyben adogattunk, majd Szűcs lövése levágódott a blokkról.

5. PERC: Könnyen befújtak a bírók egy ötméterest a spanyoloknak. Jennifer Pareja okosan lepattintotta a játékszert, így először vezetnek az ibériaiak (3-2). Remek akció!!! 3-3!!! Első lövésünk a keresztlécet kapta telibe, majd az ismétlés Bujka elé került, és ha nála van a labda, biztosak lehetünk a gólban. Ez most is így lett, egyenlítünk.

4. PERC: Messziről, nagy erővel, védhetetlenül. Espar Llaquet egyenlít ismét (2-2).

3. PERC: Ezért kár… Kettős emberhátrányban voltunk, de sikerült kiegészülnünk, addig adogattak a spanyolok. Végül Ortiz Reyes közelről eredményes (1-1). Gyorsan vissza is vesszük a vezetést! Czigány Dóra passzát Drávucz értékesítette (1-2).

2. PERC: Drávucz Rita centerezése rossz, így mi is elveszítjük a labdát. Góóóóól!!!! Vezetünk 1-0-ra! Bujka Barbara kapta középen a játékszert, majd miután átvette, simán behúzta azt a kapuba (0-1).

1. PERC: A spanyolok hozták el a labdát az első ráúszásnál. Rögtön kiállítással kezdtünk, de a spanyolok nem tudtak élni a lehetőséggel, így mi támadhatunk.

Hamarosan kezdődik a találkozó, a lányok már medencében vannak!

Előzetes: Női pólósaink Spanyolország ellen vívják utolsó meccsüket az A jelű kvartettben. Merész András csapata jelenleg egy győzelemmel és egy vereséggel a harmadik helyen áll a csoportban: az Egyesült Államoktól egygólos vereséget szenvedtünk, míg Kínát az utolsó pillanatokban vertük meg.

Mivel a csoportból mind a négy nemzeti csapat továbbjut, ezért ilyen szempontból nincs tétje az ibériaiak elleni találkozónak, olyan tekintetben viszont van, hogy nem mindegy, kit kapunk majd az egyenes kieséses szakaszban. Tehát minél előrébb végzünk a csoportban, annál könnyebb ellenfél kerül majd utunkba.

A spanyolokkal egyébként nemrég találkoztunk, a Vodafone Kupán ugyanis egy félkészülési meccset vívtunk ellenük: akkor 10-6-ra nyertünk a Margitszigeten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik