Sport

Mocsai kettőt cserélt a kézilabda-válogatottban

mocsai lajos (mocsai lajos)
mocsai lajos (mocsai lajos)

Két poszton is cserél Mocsai Lajos, a londoni olimpián szereplő magyar férfi-kézilabdaválogatott szövetségi kapitánya a spanyol csapat elleni, szombati csoportmérkőzés előtt.

A negyeddöntőért harcoló együttesben Perez Carlos térdsérülés miatt nem folytatja szereplését, helyette Putics Barna érkezik, míg Gulyás Pétert Laluska Balázs váltja és lesz már bevethető a vb-harmadik, Eb-negyedik spanyolok elleni, szombat esti ütközeten.

Vetési Iván, a magyar szövetség elnöke elmondta, Putics már meg is érkezett Londonba, átvette akkreditációját, Laluska pedig eddig is a csapattal volt. 

Mocsai Lajos előrevetítette, hogy csapata másként fog játszani, mint tette azt csütörtökön a horvátok ellen, amikor gyakorlatilag esély sem volt a pontszerzésre.
„Most nem lesz bennünk az az érzés, hogy nem nyerhetünk” – jegyezte meg a kapitány.

A most lecserélt Gulyás utalt rá, hogy a horvátok védekezése szinte hibátlan, ő a maga részéről a döntőbe várja a csütörtöki ellenfelet.
„A spanyolok is jól zárnak hátul, de nem annyira hatékony a támadójátékuk, mint a horvátoké” – tette hozzá.

Nagy László – akinek felkínálták a spanyol állampolgárságot, és ha elfogadta volna, most a spanyol csapatban szerepelne – kifejtette, érzelmileg biztosan különleges lesz a szombati ütközet.
„Eddig is odatettük magunkat, ezután is így teszünk, de persze, nekem egy kicsit más lesz a spanyolok ellen. Természetes, hogy mindent elkövetek a magyar győzelemért” – fogalmazott a Barcelonát elhagyó világsztár.

Amennyiben a magyarok nem tudnának pontot szerezni, a szerbek ellen hétfőn ki-ki meccset játszanak a még negyeddöntőt érő negyedik helyért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik