Sport

Mi köze egy magyar lánynak Guyanához?

lengyel viktória (lengyel viktória)
lengyel viktória (lengyel viktória)

Lengyel Viktória Gréta vitte Guyana országnévtábláját a londoni olimpia megnyitóján. Az egykori ritmikus gimnasztikázóval egy londoni parkban beszélgettünk. Meglepő dolgokat mondott.

Több száz jelentkezőből választották ki Lengyel Vikit egy olyan 200 fős csapatba, amelynek különleges szerepe volt a londoni olimpia megnyitóján.

A sport, az olimpia nagy rajongójának feltett szándéka volt, hogy valamilyen úton módon részese legyen a XXX. nyári játékoknak. Lengyel Viktória 2000-ben jött ki először Londonba, akkor bébiszitternek, valamint nyelvet tanulni, 2004 óta már folyamatosan itt él.

Korábban versenyszerűen ritmikus gimnasztikázott, bizonyára sokaknak ismerős lehet a neve. Ma már fotósként dolgozik, ez a szerep gyerekkora óta érdekelte. A sport mellett maradt, amit azért hagyott abba, mert nem tudott mit kezdeni a pontozóbírók okozta szituációkkal.

Viki a megnyitón és a záróünnepségen is szerepet kap, illetve kapott, mellesleg a paralimpián ő lesz a magyar csapat hivatalos fotósa!

Arról beszélgettünk vele, milyen élményekkel gazdagodott a nyitányon, és mit gondol, London mennyiben változott meg az olimpia idejére. A magyar lány elmondta, valaki már el is adta a ruhát, amelyet viselt a megnyitón, sőt, az érte kapott pénzből már autót is vett.

Hogy hogy mentek a próbák és a brit országnévtáblát vivő lány hogy járt, megtudható az alábbi videóból.

Videó – kongó London, drága öltözék, magyar főszerep:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik