Sport
kiss-laszlo(960x640)(2).jpg (kiss lászló, )

Kitört a háború Cseh Laci miatt?

Borsik Richárd
Borsik Richárd

2012. 08. 03. 17:19

A Sportkórház főigazgatója nem ért egyet Kiss Lászlónak, az úszók szövetségi kapitányának kritikájával Cseh László felkészülésével kapcsolatban.

„A Sportkórház és teljesítmény-diagnosztikai laboratóriumunk teljes erejével és munkájával azon volt, hogy Cseh Lászlóval és edzőjével, Turi Györggyel napi kapcsolatot tartson fenn a felkészülés során, a versenyen és jelenleg is” – szögezte le Soós Ágnes, a Sportkórház főigazgatója, aki szerint „a sárdobálás sehová sem vezet”.

Soós felhívta a figyelmet arra, hogy Cseh László a 400 vegyesen és 200 pillangón csalódást keltő londoni eredmény után csütörtökön 200 m vegyesen a debreceni Európa-bajnokságon májusban úszott győztes idejénél jobbat ért el, így szerzett bronzérmet.

„A 400 m vegyesen a döntőbe kerülés egy taktikai hibán és a szerencsétlen véletlenen múlt, melynek szinte velejárója, hogy a következő versenyszámában, a 200 m pillangón, Laci nem tudta a megfelelő és meglévő teljesítményét hozni, megmutatni, az érthető pszichológiai okokból adódóan” – áll a közleményben.

Kiss László csütörtök este úgy fogalmazott, hogy Cseh gyakorlatilag Londonban hagyott két érmet, egyszersmind kárhoztatta azokat a sportkórházi orvosokat, akik még az olimpiai kiutazás előtt különféle méréseket végeztek el Cseh László terhelhetőségével, felkészültségi állapotával kapcsolatosan.

„Ezek az orvosok anélkül szóltak bele a szakmai munkába, hogy Laci edzőjével vagy velem, a szövetségi kapitánnyal beszéltek volna. Az ügyet nem hagyjuk szó nélkül, már jeleztük a Magyar Olimpiai Bizottságnak kifogásainkat. Egy versenyző felkészítése csapatmunka, s egy team csak akkor jó, ha a tagjai összedolgoznak a közös siker érdekében” – mondta Kiss László.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Magyarország végveszélybe került

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.