Sport

Imre Géza lelépte első ellenfelét

imre-géza (ingyenes, )
imre-géza (ingyenes, )

Az egyetelen magyar férfi párbajtöröző is megkezdte szereplését a londoni olimpián.

Imre Géza világ és Európa-bajnok képviselheti a magyar színeket a londoni olimpia férfi párbajtőr versenyszámában. A Budapesti Honvéd SE versenyzője a maga 37 évével a magyar csapat egyik legrutinosabb tagja. Már 1996-ban Atlantában is a csapat tagja volt, így ötödik olimpiáján vesz részt. Ha mindehhez hozzáadjuk, hogy Atlantából bronz, míg Athénból (2004) csapat ezüstéremmel térhetett haza az olimpiai játékokról nem csodálkozhatunk, hogy a – kora szerint akár a gyermeke is lehetne – marokkói ellenfelét könnyedén lelépte a legjobb 32 között.

A magyar vívó 15:8-ra nyert a 18 éves marokkói Abdelkarim el-Hauari ellen. A férfi párbajtőrözők között legfiatalabbként pástra álló tehetség az első Imre-találatot követően még bevitt egy tust, de aztán nem volt kérdés, győzött a rutin.

“Ezt a fiút soha nem láttam korábban, nem tudtam belőle felkészülni, csak annyi információm volt róla, hogy balkezes és 171 centi magas. Először kicsit kellemetlennek is találtam a stílusát, de aztán ráéreztem” – nyilatkozta Imre Géza, aki a nyolcaddöntőben a norvég színekben vívó Bartosz Piaseckivel találkozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik