Sport

Káté rutinból hozta első meccsét

Káté Gyula (káté gyula, )
Káté Gyula (káté gyula, )

Káté Gyula kissé izgatottan kezdett a 64 kilogrammos ökölvívók versenyén a londoni olimpián, de végül magabiztosan jutott be a nyolcaddöntőbe.

Három ökölvívónk jutott ki a londoni játékokra, Harcsa Zoltán túljutott az első körön, Varga Miklós számára azonban korán véget értek a torna küzdelmei. Az egység harmadik, legrutinosabb tagja, a harmadik olimpiáján szereplő Káté Gyula kedden csapott bele a lecsóba.

A 64 kilogrammosok közt versenyző magyar öklöző egyiptomi ellenfelet kapott elsőre, Mohamed Eszlammal mérte össze az erejét. A pirosban bunyózó Káté lendületesen kezdett, ám az első menetben mind a két oldalon sok volt a luft. A pontozók 3-2-es összesítéssel az afrikai fiút hozták ki jobbnak, a sarokban nyugtatták is Kátét, hogy higgadjon le és bokszoljon pontosabban.

A második három percben honfitársunk rendületlenül ment előre, Eszlam azonban bele-beleszúrt a magyar akcióiba, ráadásul sokszor jó ütemben tette mindezt. Mindezek ellenére a második menet sokkal jobban sikerült, szerencsére a pontozók is így látták, 7-4-el ugyanis Káténak adták az etapot, így lett az egypontos hátrányból kétpontos előny.

A harmadik menet elején kissé döcögött a boksz, igaz, ez betudható volt annak is, hogy az egyiptominak kétszer is igazítani kellett a szerelésén. Eleinte többnyire a levegőt püfölték a felek, majd Eszlam próbálkozott rohamokkal, Káté azonban szépen védekezett. A magyar fiú erővel is jobban bírta, bokszban is jobb volt, így 7-3-ra megnyerte a menetet, összesítésben pedig 16-10-re diadalmaskodott.

Érdekesség, hogy Szántó Imre kétszeres világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüst-, illetve bronzérmes tanítványa pályafutása során először nyert meccset az olimpián. A kispesti öklözőre az olasz Vincenzo Mangiacapre vár a 16 között. Az olaszt Káté a 2010-es moszkvai Eb-n legyőzte, egyszer ugyanakkor ki is kapott tőle.

“Az eredménnyel elégedett vagyok, bár Gyuszi egy kicsit feszülten kezdett” – mondta Szántó Imre, Káté klubedzője. “Ez persze valahol érthető, hiszen ritka az olyan versenyző, aki már két olimpián is szerepelt, de még nem nyert meccset. Végül azonban szerencsére legyőzte önmagát, és sikerült nyernie. Az olasszal 1-1-re állnak, később majd egyenlíthet a rivális, de először reméljük, hogy Gyula kerül előnybe.”

“Igaza van a mesternek, tényleg feszült voltam az elején, nem akartam most is az első fordulóban kiesni” – fogalmazott Káté. “A második menettől már kiengedtem, ráéreztem arra, hogy mit is kell csinálni. Jó formában érzem magam, remélem, hogy Mangiacapre ellen is győzni tudok.”

Eredmény – ökölvívás, 64 kg, 1. forduló
Káté–Eszlam (egyiptomi) 16-10 (2-3, 7-4, 7-3)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik