Sport

Babos Timi: A táskámból élek

babos tímea (babos tímea, )
babos tímea (babos tímea, )

Ő volt a londoni olimpia legfiatalabb egyéni indulója. A 19 éves Babos Tímea egy kört ment a női mezőnyben. Keddi kiesése után már mosolyogva beszélgettünk vele.

Babos Timi a világranglista hetedik helyezettje, a német Kerber ellen játszotta második meccsét, és még éppen befejezte, mielőtt eleredt az eső a tenisz szentélyében.

Ez persze azt is jelentette, hogy nem sokáig tartott a mérkőzés: a német 6-1, 6-1-re verte a mi lányunkat, aki elsírta magát a meccs után, de miután lezuhanyzott, már jókedvű volt, és ennek mi nagyon örültünk.

Mikor jöhet el az az idő, amikor nem szomorkodni fogsz, hanem az lesz benned, hogy itt voltál az olimpián, és mentél egy kört, ami ebben a mezőnyben nem kis dolog?

Nekem ez mindig egy-két napba telik, míg elmúlik. Az eredménynél szorosabb volt a meccs, de ez senkit nem érdekel, engem sem szokott, 6-1, 6-1, én is el szoktam mondani, hogy végül is ez a lényeg. A következő versenyemig még van pár edzésnapom, így fokozatosan felejtem majd el a történteket, azt hiszem. Ma délután megnézem az úszókat, elfoglalom magam, így kevésbé lesz bennem, de holnap jövök ide vissza edzeni, és látni fogom a játékosokat, biztos nem esik majd jól. A másik oldalról pozitív, hogy legfiatalabb indulóként tudtam egy fordulót menni, ráadásul jó játékkal. Összességében nagyon örülök, hogy itt lehetek.

Most jobb volt a német, de a magyar lány így is büszke lehet magára (Fotó: MTI/EPA)

Itt edzel a következő versenyre?

Holnap még itt vagyok, aztán csütörtökön indulok Montrealba, egy nagyon nagy versenyre, ami már a US Openre készít fel. Hárommillió dollár az összdíjazása, a selejtezőben a 20. kiemelt vagyok, borzasztóan erős verseny. Aki itt kiesik, már utazik is oda, kötelező torna a legnagyobb neveknek is.

Kerber is nagy név, a meccsen sokszor szerencséje volt, neked meg nem: egyszer valaki bedobott egy labdát a pályára, máskor elrepült a szervád közben egy madár…

Ott egy kicsit megijedtem, hogy nem mondják be, hogy játsszuk újra a pontot. Wimbledonban persze sosem fordulhatna elő olyan, mint a beeső labdánál, a madár még belefér. Érdekes volt. Az is, hogy most játszottam életemben először TOP 10-es játékossal. Ilyen értelemben butaság, hogy nem játszottam felszabadultabban. Görcsössé váltam, ez talán hiba volt, de hát ezeken is túl kell esni. Megtanulom majd, hogyan kell játszani egy ekkora név ellen.

Már reggel, mikor felkeltél, benned volt, hogy TOP 10-es játékossal küzdesz majd?

Nem, abszolút nem. Mivel az elmúlt hetekben is jól alakultak a meccsek, azt reméltem, hogy egy jó meccset játszok vele, függetlenül attól, hogy nyerek-e vagy sem. Úgy éreztem, tök jó meccset vívunk, lesz, ami lesz alapon, de annyira jól játszott, hogy elbizonytalanított.

Mit gondolsz, a tenisz élmezőnye komolyan veszi az olimpiát?

Ez az első olimpia, amikor igen. A fiúknál az első 20-ból 18 itt van, a másik kettő csak azért nem, mert ők is spanyolok, és ennyien nem lehetnek. A női mezőnyből 19-en vannak itt a TOP 20-ból, egyedül Petkovic sérült. Nagyon fontos lett, hiszen itt nem maguknak nyerhetnek valamit, hanem a saját nemzetüknek. Sarapova meg is mondta, neki ez az olimpia éve, Djokovicról nem is beszélve.

Nincs ok a szomorkodásra (MTI/EPA)

Mit gondolsz, ki nyeri a női egyénit?

Szerintem Serena Williams. Ha ő jól játszik, itt senki nem tudja majd megszorongatni füvön. A fiúknál, remélem, Federer.

Babos Tímea az olimpia után elrepül Montrealba, majd Cincinattiben lép pályára, ott is kvalifikálnia kellene magát a főtáblára. Ezután New Havenbe vezet az út, az is pokoli erős viadal lesz. A US Open után egy hetet Magyarországon tölt majd, hogy aztán két hónapig Ázsiában versenyezzen. A november valamelyest laza lehet, de december 25-én már indulni kell Ausztráliába, a 2013-as nyitó Grand Slamra felkészülendő.

Azért bejön neked ez az élet?

Abszolút, ez ugye az első évem, amit a felnőtt mezőnyben töltök teljes egészében. A junioroknál már nem volt értelme maradni, most viszont újra sűrű az életem. A táskámból élek. Hétfőn érkeztem haza Amerikából, este táskát cseréltem Pesten, jöttem ki Londonba, most hozza ki az edzőm utánam a cuccomat, apa viszi haza az olimpiásat – bonyolult.

Mikor leülhettél a meccsen, mit ettél?

Energiazselét, amit minden meccsen enni szoktam.

Nagyon figyelni kell arra, mit esztek?

Igen. Ráadásul itt az olimpia alatt én speciel híztam úgy két kilót. Az első meccsen félóránként bemondták, hogy még mennyi idő van a kezdésig, egész nap egy tál epret ettem, ötször melegítettem be. Este hazamentünk, és olyan éhes lettem, hogy este tízkor kellett ennem. Ez nem szerencsés. Nálunk nem megy az, mint más sportágaknál: öt hónapig laza élet, majd fogyasztás. Persze nem panaszkodom, jó dolog teniszezőnek lenni.

Már kevés időt töltesz Londonban, de maradsz még teniszmeccsekre?

Teniszt sosem nézek, csak addig, amíg játszom, mellette csak a fiúmeccseket néha, akik érdekelnek. Ma megyünk úszásra, és még holnap jó lenne valami jegyet szerezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik