Sport

Villám csapott két futballcsapatba Agyagosszergényben

Két teljes focicsapatot ért villámcsapás vasárnap délután a Győr-Moson-Sopron megyei Agyagosszergényben. Két játékost csak a gyors segítség mentett meg.

Vasárnap délután villám csapott le a pályára az Agyagosszergény-Szergény barátságos mérkőzésen. A Vas megyei vendégek egyik játékosát újra kellett éleszteni.

Szabó Alfonz polgármesterszerint a villámcsapás négy-öt embert “vitt le” a földre, egyiküknek a lábszárvédője is elégett.

A villámcsapás súlyos sérültjeit a soproni kórházban kezelik. Az életveszélyben lévő játékost az intenzív osztályán ápolják, további két sérültet a kardiológiai osztályon kezelnek. Tizenöt fiatalt – játékosokat és bírót szállítottak a soproni kórházba az agyagosszergényi focipályáról. Megfigyelésüket követően tizenkét érintettet már hazaengedtek. Ők elsősorban a történtek miatti ijedelem miatt kértek orvosi ellátást.

Nyolc beteget megfigyelésre a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház kardiológiai osztályára szállítottak.

– Hatalmas csattanásra és villanásra lettünk figyelmesek. Ekkora dörrenést még életemben nem hallottam. A kispadnál álltam, amikor becsapott a villám. Öten-hatan összestek, sajnos, a mi csapatunkból ketten nem álltak fel, mindkét 30 év körüli játékosunk elveszítette az eszméletét, egyikük már a pályán magához tért, a mentősöknek meg tudta mondani a nevét. Hétfőn reggel hívtam a kórházat, ő már jól van. A másik fiatalember sajnos rosszabbul járt, pulzusát nem lehetett érezni, teljesen ellilult, a futballcsukájának a sarka leszakadt – mesélte el a történteket a vasifoci.hu hírportálnak Mező Zoltán, az agyagosszergényi futballcsapat edzője.

Az edző elmondta azt is: nem gondolták volna, hogy pont oda csap le a villám. „Attól, hogy a játékvezető nem fújta le a meccset, még mi is lejöhettünk volna a pályáról, hiszen tisztában vagyunk mennyire veszélyes villámlásban játszani. A mentősök nagyon hamar kiértek, egyikükkel beszéltem,  ő már több hasonló esettel találkozott. A tapasztalatai szerint aki túléli a villámcsapást, az általában károsodás nélkül felépül – ebben bízunk mi is” – tette hozzá Mező Zoltán.

A villámcsapás hatásairól és kivédéséről az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a következő dolgokra hívja fel figyelmünket közleményében:

„A villám a legkisebb ellenállású utat keresi, ezért az élő szervezetek magas víztartalmuk, következésképpen alacsony villamos ellenállásuk miatt potenciális veszélynek vannak kitéve. Az emberi testet érő közvetlen villámcsapás élettani hatása a nagyfeszültség okozta sérülésekhez hasonlít. A villámáram a belépési és a kilépési ponton égési sérüléseket okozhat, az ereken és a perifériás idegrendszeren átáramolva pedig tönkreteheti a mozgást irányító és az érzeteket továbbító idegkötegeket. Emiatt még a kisebb villámcsapás által okozott áramütés is azonnali szívleálláshoz, halálhoz vezethet.

Abban az esetben van esély a túlélésre, ha az áram a testfelszínen folyt keresztül, de ilyenkor is felléphet bénulás, amnézia, görcsök, égés vagy szívkárosodás. A villámcsapás közvetve arra is hatással van, aki csak a közelében tartózkodik. Egyrészt a villám árama a talajban a földet érés helyétől minden irányban szétterjed. A villámcsapás talppontjától számított nagyjából háromméteres körzet veszélyzónának minősül, mert a két lábfej között keletkező feszültségkülönbségnek szintén súlyos következményei lehetnek. A villám által keltett jelentős nagyságú elektromágneses erőtér önmagában is okozhat szívritmus-zavarokat. Akit villámcsapás ért, azt 24 órás megfigyelésre kórházba kell szállítani még akkor is, ha látszólag nem is történt komolyabb sérülés.”

Mit tehetünk a villámcsapás ellen?

Ha tehetjük, legjobb házak közelébe húzódnunk, az épület villámhárítójától legalább 3-4 méterre. Lehetőség szerint menjünk be egy épületbe. Ne álljunk az ablakhoz, azokat zárjuk be. Kerüljük az antennák, nagyobb fémszerkezetek közvetlen környezetét. Ne tartózkodjunk vízben. A villám általában a térség legmagasabb pontjába csap bele, ezért nem ajánlott magányos vagy erdőszéli fa alá húzódni. Ha sík területen tartózkodunk, legjobb, ha leguggolunk, összezárjuk lábfejünket, és ebben a helyzetben várjuk meg, míg elvonul a vihar. Viharos időben lehetőleg maradjunk az autóban, zárt ajtók és ablakok mögött. Az autó fémkarosszériája ún. Faraday-kalitkát képez, ezáltal kiváló védelmet nyújt a villámcsapás ellen.

 

Korábban:

Az agyagosszergényi falunapon rendezték a barátságos találkozót, amelynek a 40. percében történt a váratlan esemény. A villám az egyik vendégjátékost találta el, de az összes labdarúgó és még a játékvezető is a földre esett. A szergényi futballistát újra kellett éleszteni, Riba János a hazaiak elnöke és még egy hazai, illetve vendég sportvezető segített ebben.

Egy másik szergényi futballista a villámcsapástól rohamot kapott és hátracsúszott a nyelve, neki is meg kellett menteni az életét.A helyszínre nyolc mentőautó érkezett mert a két súlyos sérült mellett 15 játékost és egy nézőt kellett ellátni, illetve megfigyelésre kórházba szállítani.A villámcsapás által megsérült labdarúgót a mentők soproni kórház intenzív osztályára szállították.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik