Sport

Sidi Péter nem jutott döntőbe

Sidi Péter (sidi péter, légpuska, )
Sidi Péter (sidi péter, légpuska, )

A magyar sportlövő a 10 méteres légpuska versenyszámban állt rajthoz, de enm sikerült a fináléba kerülnie.

Sidi Péter hétfőn délelőtt a The Royal Artillery Barracksba látogatott – nem kirándulóként. A sportlövők ugyanis a Királyi Tüzérségi Laktanyában gyülekeztek londoni idő szerint reggel 9 órakor, hogy eldöntsék, ki az a nyolc versenyző, aki a délutáni fináléban is lőállásba állhat.

Nos, Sidi Péternek, a szám pekingi 6. helyezettjének, 2011-es Európa-bajnokának sajnos ma nem ment annyira. 594 körös eredménye éppen kettővel volt kevesebb a szükségesnél. Ha a második vagy a hatodik tízes szériája kicsit jobban sikerül – mindkettő 98 kör lett – úgy tán meglehetett volna a finálé, ahol szinte bármi lehet, ott már végképp az idegek döntenek.

“Úgy számoltunk, hogy maximum három hiba férhet bele – mondta az MTI-nek Herczegh Szabolcs, Sidi edzője. – Mivel a verseny első harmadában ennyi már összejött, nehéz volt visszajönni, és lőni 40 hibátlant. Ha a végén csúszott volna be ennyi hiba, akkor még lehetett volna korrigálni. Ezzel együtt nem vagyunk csalódottak, Péternek van még két versenye az olimpián, ott tud jól szerepelni. Eddig az edzések is jól sikerültek, nem is izgul, és várja a folytatást.”

A magyar versenyző pénteken a kisöbű szabadpuska fekvő, míg jövő hétfőn, kedvenc számában, a kisöbű szabadpuska 3×40 lövéses összetett versenyben szerepel. Utóbbiban ő a világ- és Európa-bajnoki címvédő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik