Sport

Szilágyi Áron éremért vívhat

szilágyi áron (i) (szilágyi áron, )
szilágyi áron (i) (szilágyi áron, )

Szilágyi Áron ellenállhatatlan egyelőre, a férfi kardozók között előbb az olimpiai címvédőt majd a kétszeres junior világbajnokot győzte le, így bejutott a legjobb négy közé.

Szilágyi Áron a férfi kardozók között vasárnap egyelőre az egyik legjobb formát mutatja. A Vasas 22 éves vívója már eddig is óriási tehetség volt, és most már kezd beérni.

Szilágyi az első körben kardhegyre tűzte malajziai ellenfelét, a nyolcaddöntőben azonban egy nehéz ellenfél, az olimpiaia címvédő kínai Csung Man várt rá.

A magyar kardvívót nem hatotta meg a rangos cím, és látványos akciókkal gyorsan elhúzott. Szilágyi végig meg is tartotta előnyét, és 15-10 győzött, ezzel már a nyolc között van.

Ott a német Max Hartung várt rá, aki kétszeres junior világbajnok. Ennek ellenére ismét remekül indított a magyar vívó, ugyanis 3-1-re ő vezetett, ám akkor a német összeszedte magát, és 4-3-ra fordított. A folyamatos adok-kapok után 7-7 volt az állás, de Szilágyinak a legjobb négy közé kerülésért váltania kellett.

Ezt meg is tette, és 10-7-re, majd 13-9-re is elhúzott. Úgy tűnt, nem lesz izgalmas a végjáték, ám ezt Hartung másképp gondolta. Zsinórban négy tust is bevitt, így egyenlített, azonban Szilágyi egy remek hosszú támadás végén ismét vezetett, majd megszerezte a győzelemet jelentő tust is.

“Hosszú történelmünk van Maxszal, régóta ismerjük egymást, hol ő, hol én nyerek” – mondta Szilágyi. “Jól simerjük egymás erősségeit, gyengéit. Hiába vívott most is jól, ez ezúttal kevés volt ellenem. Szerencsére tudtam hozni azt a formát, ami elég volt a győzelemhez. Pedig nem vívtam tökéletesem, volt olyan akció, amit gyakorloltunk, mégsem jött most elő. A következő ellenfelemet, Kovaljovot is jól ismerem, jelenleg őt tartom a világ legjobbjának.”

Az elődöntőket magyar idő szerint 19 órakor vívják Londonban. Szilágyi ellenfele az orosz Nikolaj Kovaljov lesz.

Eredmény – kard, férfiak, egyéni
nyolcaddöntő:
Szilágyi Áron-Csung Man 15-10

negyeddöntő:
Szilágyi Áron-Max Hartung 15-13

Ajánlott videó

Olvasói sztorik