Sport

Szilágyi révén megvan az első magyar arany!

Szilágyi Áron (Szilágyi Áron)
Szilágyi Áron (Szilágyi Áron)

Szilágyi Áron szenzációs vívással megnyerte a férfi kardozók viadalát az olimpián, így megszerezte a magyar csapat első aranyérmét Londonban.

Szilágyi Áron az első körben kardhegyre tűzte malajziai ellenfelét, a nyolcaddöntőben azonban az olimpiai címvédő kínai Csung Man várt rá. A Vasas 22 éves kardvívóját nem hatotta meg a rangos cím, és látványos akciókkal gyorsan elhúzott. Szilágyi végig meg is tartotta előnyét, és 15-10 győzött, ezzel már a nyolc közé jutott.

Ott a német Max Hartung várt rá, aki kétszeres junior világbajnok. Izgalmas asszó végén Szilágyi megszerezte a győztes tust, ezzel elődöntős lett.

Ott az orosz Nyikolaj Kovaljovval vívott, akit Szilágyi a világ jelenlegi legjobbjának tart. Ez persze nem tartotta vissza a magyar vívót attól, hogy négy  tussal el ne húzzon az elején (5-1), azonban Kovaljov kiegyenlített (5-5).

Szilágyi azonban gyönyörű, egyértelmű találatokkal ismét jelentős előnyt épített ki (8-5). Kovaljov még egyszer feltámadt (8-7), de utána a magyar kardvívás legendás idői keltek életre a londoni páston.

Szilágyi még a vívást kevéssé ismerők számára is érthető és élvezhető, látványos vívással a pástba döngölte ellenfelét, 15-7-re győzött, és várhatja a finálét, ahol az olasz Diego Occhiussi vagy a román Rares Dumitrescu lesz az ellenfél.

A fináléban hihetetlenül kezdett a magyar vívó, ugyanis az olasz riválisától 5-0-ra ellépett, és ehhez két pecre sem volt szüksége. Ráadásul egy kétes szituációban is az ő javára ítéltek a bírók, így hat, majd később hét tus is fűződött a nevéhez, míg Occhiussi eközben csak egyszer villantotta fel a lámpát (7-1).

Ekkor az olasz mindent feltett egy lapra, ezáltal közelebb is férkőzött Szilágyihoz (8-3), majd átvette az irányítást és 11-6-ra feljött, majd 12-7-re.

A magyar vívó azonban akkor gyújtotta be a rakétákat, amikor az leginkább kellett, és zsinórban kétszer is az ő kardja ért tiszta felületet (14-8), tegyük hozzá ritkán látni a páston ennyi egylámpás találatot kardozótól, főleg olimpiai döntőben. Végül feltette a koronát egésznapos szereplésére, és 15-8-ra hozta az asszót, ezzel megszerezve a magyar küldöttség első aranyérmét.

Eredmény – férfi kard, egyéni

Nyolcaddöntő:
Szilágyi Áron-Csung Man 15-10

Negyeddöntő:
Szilágyi Áron-Max Hartung 15-13

Elődöntő:
Szilágyi Áron-Nyikolaj Kovaljov 15-7

Döntő:
Szilágyi Áron-Diego Occhiussi 15-8

Magyarország eddig egyéniben 12, csapatban pedig 10 karddiadalt aratott az ötkarikás játékokon, Szilágyié volt a 13. elsőség. Egyéniben a mostani sikert megelőzően legutóbb, 1992-ben Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság jelenlegi sportigazgatója tudott győzni.

Az előző két londoni olimpián is magyar vívóé volt a kardvívás aranyérme: 1908-ban Fuchs Jenő, 1948-ban pedig a legendás Gerevich Aladár győzött.

Az eredményhirdetésre Vangelis híres zenéjére, a Tűzszekerek című film betétdalának dallamaira vonultak be a dobogósok az ExCeL központ vívócsarnokának közepére. A harmadik helyezett orosz Nyikolaj Kovaljov és a második olasz Diego Occhiuzzi köszöntése után a bajnok, Szilágyi Áron ugrott a dobogó tetejére, a csarnok közönsége – leginkább persze annak magyar része – eksztázisban ünnepelte, ő pedig mosolyogva integetett körbe. Ezután – a 2012-es játékokon először – felcsendült a Himnusz, amelyet a 22 éves magyar sportoló megpróbált végigénekelni, bár nem volt könnyű dolga, mert egy kissé gyorsított változat hangzott el.

A ceremónia után, a pástról lejövet többek között Szabó Bence és Borkai Zsolt, a MOB elnöke várta Szilágyit, akit feldobáltak a levegőbe.

Portré – Szilágyi Áron

Született: 1990. január 14., Budapest

Klubja: Vasas

Versenyszáma: kard egyéni

Olimpiai eredményei: egyéniben 1. (2012, London), egyéniben 15. (2008, Peking); csapatban 7. (2008, Peking)

További legjobb eredményei: egyéniben – Eb-3. (2011), vb-6. (2010, 2011); csapatban – vb-1. (2007), vb-3. (2009)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik