Sport
póta georgina (Array)

Póta hátrányból tudott győzni

24.hu
24.hu

2012. 07. 29. 12:26

Bejutott a legjobb 32 közé a londoni olimpiai játékokon Póta Georgina. Asztaliteniszezőnőnk az első szettet elveszítette, majd 4-1-re nyerte a meccset.

Vasárnap délelőtt játszotta első mérkőzését Póta Georgina a horvát Tian Yuan ellen. Igaz, a mérkőzés már a második körben zajlott, ugyanis a magyar hölgy világranglistás helyének köszönhetően kihagyta az első fordulót.

Ellenfelének egyedül az első szettet sikerült megnyernie 13-11-re, úgy, hogy Pótának szettlabdája is volt.

Ezután a magyar pinyósnak 11-4-es eredménnyel sikerült kiegyenlítenie, míg a következő szettet már magabiztosan, 11-2-re hozta. Tian a negyedik játszmában feljött, de Pótának sikerült 12-10-re diadalmaskodnia, és az utolsóban már újra 11-2-re, főlénnyel nyert a horvát ellen.

“Kicsit izgultam, de nem annyira, mint négy éve, Pekingben. Úgy voltam vele, hogy mindenképpen győznöm kell, már csak azért is, mert jobb játékosnak érzem magam Tiannál. Most visszamegyek a faluba, megpróbálok pihenni, mert este a mostaninál sokkal nehezebb mérkőzés vár rám” – mondta a magyar hölgy, akinek következő ellenfele – magyar idő szerint 22 órától – a 16. helyen kiemelt dél-koreai Park Mi Jung (33. a világranglistán) lesz.

Eredmény – asztalitenisz, női egyes
2. forduló (a 32 közé jutásért):
Póta Georgina-Tian Yuan (horvát) 4-1 (-11, 4, 2, 10, 2

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.