Sport

A férfi csapatok elkezdik, Szilágyi és Ungvári éremért küzd

24.hu
24.hu

2012. 07. 29. 08:43

A címvédő férfi vízilabda-válogatott, illetve a kézilabdacsapat is megkezdi szereplését a londoni olimpián, melynek második versenynapján több magyar éremért száll majd harcba.

A küldöttség első londoni érmét, a 48 kg-ban harmadik helyen végző cselgáncsozó Csernoviczki Éva szerezte meg szombaton, s a remények szerint a dzsudócsarnokban vasárnap is hasonló siker születhet, ugyanis a háromszoros Európa-bajnok Ungvári Miklós lép tatamira. A 66 kilóban érdekelt 31 éves sportolóra hosszú menetelés vár a dobogóig, ugyanis már a 64 között küzdenie kell. Ungvári első meccsét az afgán Adzsmal Faizzadával vívja.

Szintén komoly célokkal érkezett Londonba a kardozó Szilágyi Áron, aki ötödik kiemeltként a legjobb 32 között kezd. A legutóbbi két világbajnokságon negyeddöntős vívó az egyiptomi Mamad Zeid és a malajziai Ju Peng Kean meccs győztesével meccsel majd a nyolcaddöntőért.

Vasárnap mutatkozik be majd az első magyar sportlövő Londonban: Csonka Zsófia a 40 lövéses légpisztoly számban szerepel. A pécsi sportoló 10 méteren 2010-ben Európa-bajnoki ezüstérmet nyert, idén pedig ötödik lett egyéniben, míg csapatban a dobogó második fokára állhatott fel, azaz egyáltalán nem jelentene meglepetést, ha bejutna a nyolcas döntőbe.

A londoni Vizesközpontban egyéniben hat magyar, valamint a férfi 4×100 m-es gyorsváltó próbál továbbjutni az előfutamokból. Az esti programban egyelőre egy magyar helye biztos: az már szombaton eldőlt, hogy Gyurta Dániel ott lesz a férfi 100 m mell döntőjében.

Kemény Dénes vízilabdázói a nagy rivális szerbek ellen kezdik meg menetelésüket délután, míg Mocsai Lajos tanítványai késő este az Európa-bajnok dán együttessel játsszák első csoportmeccsüket.

Babos Tímea egyéniben és párosban is megkezdi szereplését a tenisztornán, melyen egyéniben a fehérorosz Galina Voszkobojevával, míg az egyesben szombaton búcsúzott Szávay Ágnes oldalán párosban a cseh Lucie Hradecka, Andrea Hlavackova kettőssel csap majd össze.

Harcsa Zoltán (75 kg) szombati sikere után Varga Miklós szerezheti meg a háromfős ökölvívó-küldöttség második győzelmét, s ha ez sikerül neki a litván Evaldas Petrauskas ellen, bejut a nyolcaddöntőbe.

Böczögő Dorina a női tornászok selejtezőjében lesz érdekelt, míg Póta Georgina és Zwickl Dániel az asztaliteniszezők második fordulójában lép asztalhoz.

Vasárnap összesen 14 aranyérem talál gazdára Londonban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.