Sport

Szinte megnyert meccset bukott el Tóth

Toth-Krisztina(1)(960x640).jpg (tóth krisztina, )
Toth-Krisztina(1)(960x640).jpg (tóth krisztina, )

Tóth Krisztina majdnem lenullázta ellenfelét az asztaliteniszezők olimpiai versenyében, ám végül 4-3-ra kikapott.

Tóth Krisztina nagyon jól kezdett a tajvani ellenfele ellen és hatalmas csatában 12-10-re behúzta az első szettet, sőt, kisvártatva már 2-0-ra vezetett összesítésben. Az álomnak csak nem akart vége szakadni, 11-7-re meglett a harmadik felvonás is, a negyedikben pedig már meccslabdája is volt, amikor Csen Szu-ju elkezdett visszakapaszkodni a mérkőzésbe.

Előbb fordított a negyedik játékrészben az ázsiai lány, majd lendületből megnyerte az ötödiket is. Tóthot kissé megfogta ez a feltámadás is, így döntő szettre került sor. A záró felvonásban 11-11-ig is eljutottak a felek, ekkor azonban a tajpeji leányzó koncentrált jobban és végül a mérkőzést is megnyerte, így továbbjutott a harmadik fordulóba.

“Nagyon csalódott vagyok” – nyilatkozott Tóth Krisztina. “A végén a tajvani megkockáztatott egy olyan adogatásfogadást, amit csak a fiúk csinálnak, aztán meg két necces labdával szerzett pontot. Három-null után a negyedik szettben a meccslabdábál már megvolt a poén, de hiába tettem ki szélre, olyan gyors, hogy elérte. Nagy meccset játszottam, harcoltam, küzdöttem, de nem volt szerencsém.”

Tóth Krisztina így a legjobb 48 között búcsúzott. Póta Gerogina vasárnap lép asztalhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik