Sport

Az első úszó világcsúcs, Hosszú Katinka negyedik

hosszú katinka (hosszú katinka, )
hosszú katinka (hosszú katinka, )

A nők 400 méteres vegyesúszó döntőjét a kínai Je Si-ven világcsúccsal nyerte, Hosszú Katinka végül lemaradt a dobogóról.

Hosszú Katinka a délelőtti előfutamokból biztató úszással, 3. idővel jutott a női 400 vegyes döntőjébe, ahol alaposan bekezdett.

Hosszú Katinka 13 századdal világcsúcs-részidőn belül, elsőként fordult az első százon! A folytatásban feljöttek rá a vetélytársak, majd az amerikai Elizabeth Beisel meg is előzte, és mellen alaposan el is húzott.

Az utolsó százon, gyorsúszásban két kínai tini, a 16 éves Je Si-ven és a 18 éves Li Huan-szu hihetetlen hajrát vágott ki, Je 4:28.43 perccel hatalmas világcsúcsot ért el, és olimpiai bajnok lett Beisel előtt. Hosszú Katinka nem bírta a végét, és Li mögött negyedikként csapott célba (4:33.49).

“Az első 200-on általában nagyon jó vagyok, de muszáj is volt jönni. Mindent beleadtam, alig bírtam kimászni a medencéből, most ez ennyire volt elég – mondta Hosszú Katinka. – Nem érzek csalódottságot, hiszen olimpiai döntőt eddig még soha nem úsztam, előzőleg tizenkettedik voltam, most meg negyedik, úgyhogy javuló a tendencia. Van még három számom, azokra összpontosítok most már, például a 200 pillangóra, mert a pillangó most a vegyesen is nagyon jól ment”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik