áder jános (áder jános)
Sport

Áder János is hivatalos az olimpia megnyitójára

A magyar köztársasági elnök is a helyszínen tekinti meg a péntek este 22 órakor kezdődő olimpiai megnyitó ünnepséget. Rövidhírek az olimpiáról.

Áder János a nyitóünnepségen: Száznál több elnök, miniszterelnök és koronás fő, köztük a magyar köztársasági elnök lesz jelen a péntek este, magyar idő szerint 22 órakor kezdődő londoni olimpia megnyitóján. A királynő az előadás közepén nyilvánítja hivatalosan megnyitottnak a játékokat, míg az olimpiai láng 12 872 kilométer megtétele után, útja 70. napján érkezik meg az Olimpiai Stadionba. A műsor várhatóan több mint három órán át tart, és a várakozások szerint nagyjából egymilliárd tévénéző figyeli majd. A ceremóniát a helyszínen tekinti meg Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, valamint helyettese, Szekeres Pál és Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is. Mivel gyűlnek a felhők London felett, nem kizárt, hogy esni fog.

Rózsaszín, kék és pepita szörfök: Utassy Lóránd, a szörfösök szövetségi kapitánya az MTI-nek pénteken elmondta: „Kissé zavaró, hogy a korábbi világversenyekkel ellentétben erre az olimpiára rózsaszín, kék és pepita színekre festették a deszkákat és a vitorlákat, ami az azonosítás szempontjából sem könnyű. Detre Dia és Gádorfalvi Áron számára az elmúlt napokban az volt a legfontosabb, hogy megismerkedjenek a felszereléssel és a beállításokkal, amelyek kissé eltérnek a megszokottól.” Hozzátette, a versenyeknek otthont adó Weymouth-ból a nyitóünnepségre eljöttek Londonba, egyedül az ötödik olimpiáján szereplő Gádorfalvi Áron maradt a vitorlázóknak felépített olimpiai faluban. Ő még teszteli a szörföt.

Címvédéssel vonulna vissza Csernoviczki Éva riválisa: Olimpiai címvédés után vonulna vissza a román Alina Alexandra Dumitru, a női cselgáncsozók 48 kilós súlycsoportjának pekingi aranyérmese, aki – Csernoviczki Évával együtt – szombaton szerepel a londoni játékokon. A 29 éves Dumitru már az idei Európa-bajnokságon jelezte, hogy az ötkarikás torna után befejezi a pályafutását. A vb-címvédő japán Aszami Haruna nem tudta kvalifikálni magát az olimpiára, a távollétében honfitársa, a vb-második Fukumi Tomoko és a brazil Sarah Menezes lehet a nyolcszoros Eb-győztes román dzsúdós legnagyobb riválisa.
A tavaly vb-bronzérmes Csernoviczki a nyolcaddöntőben kezd a 19 fős mezőnyben, ellenfele a holland Birgit Ente lesz. Győzelem esetén a negyeddöntőben az Eb-második holland Charline van Snick vagy a dél-koreai Dzsung Jeon Csung következhet a 25 éves tatabányai versenyzőnek. A küzdelmek magyar idő szerint szombaton 10:30 órakor rajtolnak az ExCel központban.

Megkerestük George Clooney-t, hogy megtudjuk, mit gondol arról, hogy Soros György ügynökének kiáltotta ki a kormányoldal. A világsztár válaszában elárulta, hogy egyszer találkozott a milliárdossal. De volt néhány gondolata Orbán Viktorról és rezsimjéről is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.