Sport

Megosztunk egy házat az olimpián a románokkal

olimpiai falu (olimpiai falu)
olimpiai falu (olimpiai falu)

Tökéletes körülmények között készülhetnek a magyar sportolók az olimpiai faluban. Ennek előteremtésében már a mieink is közreműködtek.

Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója a Sport24-nek elmondta, minden igényt kielégít a falu, és a mieink teljes koncentráltság mellett haladnak céljuk felé.

Milyen feladatai vannak egy nemzetközi igazgatónak?

Lassan tíz napja megérkeztünk, elsők voltunk a magyarok közül, ahogy mondják, szálláscsinálóként dolgoztunk. Mi készítettük, készítjük elő az összes feltételt ahhoz, hogy a csapat biztonságosan és kényelmesen töltse itt a napjait. Hiszen ez mégiscsak az otthona a versenyzőknek, a hivatalos kísérőknek. A mi feladatunk elsősorban az, hogy lerakjuk az alapokat, és biztosítsuk a hátteret a sikeres és jó működéshez.

A korábbiakhoz képest a mostani falu mennyiben más?

Rendkívül modern, vadonatúj épületekkel, egyetlen hátránya, hogy kicsi, a legkisebb olimpiai faluról beszélhetünk, magasak az épületek. Ez az együttélés szabályai így előtérbe kerülnek, de a sportolók esetében ez nem szokott probléma lenni.

Könnyedebbé teheti az ittlétet a haverkodás, kivéve azoknak, akik szeretnek elvonulni…

Szerencsések vagyunk, mert jó barátokkal vagyunk együtt, a brazilokkal, a kanadaiakkal, egyiptomiak vannak mellettünk. És a sport megmutatja erejét, mert egy házat megosztunk a román delegációval. Ilyenkor tényleg előtérbe kerül egymás tisztelete. A falu tehát nagyon kényelmes, minden feltétel adott a sikeres szerepléshez.

Jól vannak a srácok?

Ha belenézek a szemükbe, látom bennük az összeszedettséget, koncentráltak, készülnek a rájuk váró feladatokra. Sokszor persze máshol járnak a gondolataik, de nincs rajtuk teher, könnyedek, felszabadultak.

Jóslásokba merjünk bocsátkozni?

Én optimista és realista vagyok, remélem, hogy topklasszis versenyzőink kihozzák magukból a maximumot. Benne van egy jó eredmény a magyar csapatban.

Nagyon fitten és sportosan él, tud majd edzeni a faluban?

Ez az életformám, és itt megvan minden lehetőség a szabadidő aktív eltöltésére is, van fitneszterem, ami persze elsősorban a sportolókat szolgálja ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik