Sport

Az első olimpiai meglepetésbomba

otsu (otsu)
otsu (otsu)

Az olimpia focitornán a férfiak között az Eb-győztesekkel felálló spanyolok játszottak Japán ellen, és meglepetésre az ázsiai csapat győzött.

A mérkőzésre már úgy készülhetett mindkét csapat, hogy egy esetleges győzelemmel máris lépéselőnybe kerülhetnek a továbbjutásért folytatott harcban, hiszen a D-csoport másik meccsén – ami a nyitómeccs is volt egyben – döntetlen született, Marokkó-Honduras nem bírt egymással.

A spanyoloknál Rodrigo próbált először kapura lőni, de a ballal megeresztett lövés elkerülte a kaput. Negyedóra elteltével ezen kívül semmi helyzet, spanyol passzolgatás.

24 percet kellett várni az első nagyobb helyzetig, ekkor a Chelsea játékosa, Juan Mata célozta meg a bal alsót, de a japánok hálóőre szögletre mentett.

Szinte a semmiből szerezte meg a vezetést Japán a 34. percben, Yuki Otsu egy szöglet után levált emberéről, és a tehetetlen De Gea mellett a kapuba passzolt.

A spanyolok támadásai erőtlenek voltak, egy japán kontra végén Inigo Martinez rántotta le utolsó emberként Kensuke Nagait, a bíró vitatható pirosat osztott ki a spanyol védőnek. A szabadrúgást fölé lőtték a japánok.

A szünetre japán vezetéssel vonultak a csapatok, a második félidőben már a japánok veszélyeztettek először: Keigo Higashi lövését tornázta ki bravúrral De Gea. A kiállítás óta már Japán játszotta a labdabirtoklós játékot, a spanyolokat egyre jobban szorította az idő.

A végén a nagyon aktív Nagai lőtt mellé ziccerben, ezután a japánok még két ordító helyzetet hagytak ki, a spanyolok már nem foglalkoztak a védekezéssel.

A végeredmény meglepetés, de aki látta a mérkőzést, tudja, hogy a japánok akár több góllal ki is üthették volna a hispánokat, ha egy kicsit pontosabbak. Összességében megérdemelt Japán sikere, a spanyolok a kiállítás előtt sem játszottak jól.

Eredmény – London 2012, férfi labdarúgás, D csoport, 1. forduló

Spanyolország–Japán 0-1 (0-1)

Gólszerző: Otsu (34.)

Piros lap: I. Martinez (42.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik