Sport

Nemcsak a sportra szomjaznak az újságírók Londonban

víz (víz, )
víz (víz, )

Nagy felháborodást váltott ki, hogy az előző olimpiák gyakorlatával és az előzetes ígéretekkel ellentétben nem látják el ingyen vízzel a helyszíneken dolgozó újságírókat.

Nyolc, illetve négy éve, Athénban és Pekingben az alapvető szolgáltatások közé tartozott az ivóvíz biztosítása, ezúttal azonban fizetni kell érte, mégpedig egy félliteres palackért 1,05 fontot (körülbelül 370 forintot). A helyzetet súlyosbítja, hogy az Olimpiai Park bejáratánál, a biztonsági ellenőrzés során minden 100 milliliternél több folyadékot tartalmazó flakont elkoboznak. A “külvilágból” tehát nem lehet vizet behozni, a szomjazók – márpedig a szokatlan melegben mindenki az – arra kényszerülnek, hogy az MPC-ben vásároljanak.

Az ügy a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) felháborodását is kiváltotta, hivatalos közleményben fordult a szervezőbizottsághoz. A LOCOG úgy reagált, hogy szerdától a fő bejáratnál engedélyezte fejenként két liter víz behozatalát, a többi belépő helyen azonban marad a szigor. Jayne Pearce szóvivő hozzátette: az egyes emeleteken található kutaknál mindenki ingyen feltöltheti a magával hozott palackját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik