Sport

Kokó érmet vár öklözőinktől

Káté Gyula (Káté Gyula)
Káté Gyula (Káté Gyula)

Kovács István 1996-ban, Atlantában lett olimpiai bajnok, s az eddigi utolsó érmet – egy bronzot – Erdei Zsolt szerezte 2000-ben, Sydneyben.

“Ez a kis gárda alkalmas arra, hogy végre megtörje a ringben is a magyarokat sújtó átkot, és újra dobogós hellyel örvendeztesse meg a szurkolókat” – mondta Kovács István.

“Mindhármuknak megvannak az erősségeik és gyengéik, egy kedvező sorsolással valamennyien elérhetnek a végküzdelmekig.”

A korábbi klasszis ökölvívó hozzátette: nem tartja igazságosnak a torna lebonyolítását.
“Finoman fogalmazva sincsenek a feladatuk magaslatán a felelős vezetők, például nem teremtettek egyenlő feltételeket a bokszolóknak, hisz lesznek erőnyerők, akiknek kevesebb meccs is elég az esetleges érem- vagy pontszerzéshez” – jelentette ki Kovács.

A végeredmény szempontjából kiemelt jelentőségű sorsolás pénteken lesz. A magyar színeket Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64) és Harcsa Zoltán (75) képviseli az olimpián.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik