Sport

Olasz sztárszakács főz az egyik olimpiai étteremben

Nicola Batavia (Nicola Batavia)
Nicola Batavia (Nicola Batavia)

Kizárólag Olaszországból Londonba szállított termékek kerülnek asztalra az olimpiai sportolók egyik éttermében, ahol Nicola Batavia a séf.

A sztárszakács és csapata több mint két héten át süt-főz a Nike VIP House nevű étteremben, mely a Nike cég által támogatott versenyzők gasztronómiai főhadiszállása lesz.

Eddig 900 kilogramm kézzel gyúrt tészta, 300 liter olivaolaj, 30 gorgonzola sajt, 100 kilogramm grissini (kenyérrúd) érkezett az étterembe, utóbbiból – Batavia állítása szerint – egy sem tört össze.

A 46 éves torinói szakács augusztus 12-ig több mint tízezer tál ételt készít. Nicola Bataviát a szakma legjobbjai között tartják számon: 2008-ban Michelin-csillagot kapott, de ő visszautasította.

Olimpiai szakácsként dolgozott a 2006-os torinói téli és a 2008-as pekingi nyári játékokon is. Most ideiglenesen bezárta torinói éttermét, és 40 fős csapatával Londonba költözött. A sztárséf olimpiai gasztroemlékei között azt említette meg, hogy Pekingben az amerikai úszóbajnok Michael Phelps egy ültében 17 darabot evett meg az általa készített csokoládés bonbonból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik