Sport

Húsz év után nyertek a férfi kézisek Franciaországban

férfi-kézilabda (ingyenes, )
férfi-kézilabda (ingyenes, )

A pénteken kezdődő londoni olimpiára készülő magyar férfi kézilabda-válogatott nagyszerű főpróbát tartott, hiszen vasárnap 23-22-re nyert a franciák ellen.

A magyarok utoljára húsz éve, 1992. június 17-én tudtak győzni a franciák otthonában, akkor a barcelonai játékok előtti előolimpián, Montpellier-ben 27-24-re diadalmaskodtak. A barcelonai játékokon a hetedik helyen végzett a csapat.

A mostani találkozó elején jobban voltak a házigazdák, vezettek már 11-6-ra is, a végjáték azonban a magyaroké volt: Császár 20 másodperccel a vége előtt dobta a győztes találatot, a végén pedig Fazekas tolta fölé Narcisse bombáját.

Sajnos megint rosszul kezdtünk, de utána összeállt a csapat. Szép eredményt értünk el, de ezt nem szabad túlértékelni, és le kell vonni a tanulságokat. A rajtig van még időnk, szeretnénk ezt hasznosan tölteni” – mondta az MTI-nek Mocsai Lajos szövetségi kapitány.

A csapat hétfőn erőnléti edzésen vesz részt még Dunkerque-ben, majd kedden a Csatorna-alagúton átbuszozik a kevesebb mint 200 kilométerre fekvő Londonba, ahol még aznap este tesztmeccset vív a brit együttessel.

Az olimpián az első összecsapás az Európa-bajnok dánok ellen lesz vasárnap este.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik