Sport

Kiss Pál Tamás remekül használta ki az esőt

kiss pál tamás (kiss pál tamás, )
kiss pál tamás (kiss pál tamás, )

A magyar GP3-as pilóta jó taktikával versenyezve hetedik lett Hockenheimben az első futamon.

A GP3 első hockenheimi versenyének a rajtja elõtt leszakadt az ég, így a biztonsági autó mögül rajtolt a mezõny, de a második kör végén meg is szakították a versenyt a heves esőzés miatt. Az újraindítást követően Kiss Pál Tamás remek versenyzéssel a hetedik helyen hozta be autóját.

A magyar pilóta és csapata az esőgumik mellett döntött, annak ellenére, hogy sokan másik slick gumikon mentek ki a nedves pályára, így az újraindítás után Kiss Pál Tamásnak már nem kellett kereket cserélnie, így a korábban megszerzett kilencedik pozícióból vághatott neki újból a futamnak.

Két helyet javítva pozícióján, hetedikként intették le a magyar pilótát, vagyis hat bajnoki ponttal gazdagodott az első verseny után.

“Õrültek háza volt ez a futam! Mi totál száraz pályás beállítással mentünk esõgumin, és ilyen körülmények között tényleg már az is kihívás volt, hogy az ember teljesítsen egy kört anélkül, hogy elszállna. Jó volt nagyon, bár még jobb lett volna, ha a rajt elõtt van elég idõnk átállítani esõre az autót, mert akkor még 2-3 pozíciót nyerhettem volna, de hát ne legyünk telhetetlenek” – nyilatkozta Kiss Pál Tamás a futam után.

A magyar pilóta a vasárnap reggeli második futamot a fordított rajtrácsnak köszönhetõen a 2. helyrõl kezdheti majd meg.

“A 2. helyrõl indulva akkor lennék elégedett, ha legalább ebben a pozícióban, vagy még eggyel elõrébb végeznék. Esõben jobbak az esélyeink, ha száraz futamunk lesz, akkor viszont össze kell kapnunk magunkat. Ezen leszünk minden erõnkkel” – mondta el végül a versenyző.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik