Sport

Phelps lehet minden idők legsikeresebb olimpikonja

Nagy lehetőség előtt áll Michael Phelps, az amerikaiak 14-szeres olimpiai bajnok úszója, aki az ötkarikás történelem legtöbb érmet szerző sportolójává válhat a jövő pénteken kezdődő londoni játékokon.

A 27 éves versenyző pályafutása negyedik olimpiájára készül. Először a 2000-es sydneyi játékokon vett részt 15 évesen, akkor egy ötödik helyet ért el, 200 méter pillangón. A 2004-es athéni olimpia aztán meghozta számára a nagy sikert: öt egyéni és három váltó számban indulva hat arany- és két bronzérmet szerzett. Ezzel megközelítette honfitársát, a szintén úszó Mark Spitzet, aki rekordot jelentő hét aranyérmet nyert az 1972-es müncheni játékokon.

Négy éve, Pekingben sikerült megdöntenie ezt a csúcsot: ismét nyolc számban indult, és mindegyikben győzni tudott, ráadásul hétben világrekorddal. Ezzel ő lett az a sportoló, aki egy olimpián a legtöbb aranyérmet szerezte, és a legtöbb elsőség birtokosa is, hiszen eddig összesen 14 alkalommal állhatott a dobogó legmagasabb fokán.

Michael Phelpsnek összesen 16 olimpiai érme van, ezzel ő a legeredményesebb férfi olimpikon, a szovjet tornásznőnek, Larisza Latinyinának ugyanakkor 18 medálja van (9 arany, 5 ezüst és 4 bronz). Nem nehéz azonban megjósolni, hogy London után már Phelps áll majd az örökranglista élén, hiszen hét számban is indul a játékokon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.