Sport

Spanyol siker a Tour 17. szakaszán

valverde (valverde)
valverde (valverde)

A rendkívül nehéz hegyi szakaszon több bukás is volt, végül a Movistar kerekese, Alejandro Valverde nyerte a Tour de France 17. szakaszát a Pireneusokban.

Csütörtökön 143,5 kilométeres, hegyekkel tűzdelt szakaszt kellett abszolválniuk a 99. Tour de France versenyzőinek. A kerékpárosok látványosan szenvedtek a tengerszint feletti többezres magasságokban, a nehezebbnél nehezebb emelkedők és lejtők egymást követték a Bagnères-de-Luchon és Peyragudes közötti szakaszon.

Furcsa jelenetben sem volt hiány, Rui Costa az egyik elágazásnál már nem bírta volna bevenni a kanyart, így jobbra helyett balra fordult, hogy elkerülje az esést. Ott megfordult, és folytatta a versenyt, de sokan megelőzték a kitérő miatt.

A dán Sorensen elesett, így az utolsó több mint húsz kilométeren nagyon lelassult sérült lába miatt.

A Spanyolországból kilátogatók nagy örömére a hazai Alejandro Valverde elhúzott az élen, mögötte pár perces hátrányban leszakadva gyűrték az utat a korábbi szakaszgyőztesek.

Ivan Basso nagy tempót diktált a Valverdétől lemaradt boly élén, de Vincenzo Nibali, Jurgen van den Broeck, Bradley Wiggins és Chris Froome szorosan követték.

A Tour de France címvédője, Cadel Evans nyolc kilométerrel a vége előtt leszakadt az élbolytól, és hiába kapta össze magát, egyre biztosabbá válik, hogy a Tour végére még a dobogó sem lesz meg neki összetettben.

A szakasz utolsó részén az autókkal és lakókocsikkal határolt utakon kellett lejtmenetben tekerniük, Valverde remekül őrizte egy perc fölötti előnyét a többiekkel szemben, Nibali leszakadt, Valverdét pedig szép lassan utolérték. Wigginst talán megelőzhette volna csapattársa, ám csapatutasításra Froome-nak hagynia kellett, hogy a brit végezzen előrébb, hiszen összetettbeli első helyét meg kellett erősítenie.

A végére mindenki teljesen elkészült az erejével, de végül Valverde – kétéves eliltása után – a Movistar csapat idei első szakaszgyőzelmét szerezte meg. Mögötte Wiggins és Froome ért be, van den Broeck negyedik lett.

Wiggins megőrizte előnyét összetettben, így szinte már biztos, hogy Párizsban ő örülhet majd a győzelemnek. Pénteken a Blagnac és Brive-la-Gaillarde közötti, 222,5 kilométeres szakasz vár a mezőnyre.

Eredmény – Tour de France,17. szakasz (Bagnères-de-Luchon – Peyragudes, 143,5 km)

1. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) 4:12:11 óra
2. Bradley Wiggins (brit, Sky) 19 másodperc hátrány
3. Chris Froome (brit, Sky) azonos idővel

Összetettben:
1. Bradley Wiggins (brit, Sky) 78:28:02 óra
2. Chris Froome (brit, Sky) 2:05 perc hátrány
3. Vincenzo Nibali (olasz, Liquigas) 2:41 perc hátrány

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik