Sport

Szögek állták útját a Tour mezőnyének

defekt (defekt, )
defekt (defekt, )

A Tour de France 14. szakaszát a spanyol Luis León Sanchez nyerte, valakik szögeket szórtak az útra, ezért rengetegen kaptak defektet.

A 99. Tour de France 14. szakaszát Limoux és Foix között rendezték, 191 km-es etapon két szigorú hegy várt a mezőnyre.

Egy ötfős szökevénycsoport bő negyedórás előnyre tett szert, némi meglepetésre köztük volt a zöld trikós sprinter, az eddig három szakaszgyőzelmet szerző szlovák Peter Sagan is. A többiek próbálták a gyors lábú bringást fárasztani, miközben erre koncentráltak, a spanyol Luis León Sanchez meglépett, és simán nyert.

Közben a főmezőnyben drámai események történtek, ugyanis a második emelkedőn, illetve onnan lefelé egyre-másra kapták a defekteket a versenyzők. A címvédő ausztrál Cadel Evans például éppen a csúcson állt félre, hogy kicseréljék a kerekét, defekttel takart felfelé jópár métert.

A sárga trikós Bradley Wiggins észlelte, hogy Evans lemaradt, ezért meggyőzte a többieket, hogy várják be a pórul járt kerekest. A francia Pierre Rolland ennek ellenére, a többiek felháborodott integetése közben mégis elhúzott a lassító mezőnytől. Evans megpróbáltatásai nem ártek véget, még kétszer meg kellett állnia, igaz, közben Wiggins is túlesett egy defekten.

Végül Evans csapattársai segítségével felért, így nem került még nagyobb hátrányba.  A Cofidis csapattól származó információk szerint valakik állítólag szögeket szórtak az útra, ez okozta a tömeges defektet. Ezt az értesülést nem sokkal később a versenybíróság is megerősítette.

Segítő motorosoknak is akadtak problémái a gumijaikkal, közvetlenül a szakasz után a verseny igazgatója, Christian Prudhomme dühöngött, szerencsére nagyobb sérülést nem okozott a szabotázsakció.

Eredmény – 99. Tour de France, 14. szakasz (Limoux-Foix, 191 km)

1. Luis León Sanchez (spanyol, Rabobank) 4:50:29 óra
2. Peter Sagan (SVK) LIQ at 47 másodperc hátrány
3. Sandy Casar (FRA) FDJ at 47 mp h.

Összetett:
1. Bradley Wiggins (brit, Sky) 54:34:33 óra
2. Chris Froome (brit, Sky) 2:05 perc hátrány
3. Vincenzo Nibali (olasz, Liquigas) 2:23 p h. 
4. Cadel Evans (ausztrál, BMC) 3:19 p h.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik