Sport

Szerelmi háromszög a Margitszigeten

vízilabda (vízilabda, hajós alfréd uszoda, )
vízilabda (vízilabda, hajós alfréd uszoda, )

Sőt, már a magyar-brit női mérkőzésen is sokan voltak az uszodában (most először rendeztek a Vodafone Kupán női mérkőzést), többek között Kisteleki István egykori MLSZ-elnök, aki családjával érkezett, hogy megnézze Hannát, hogyan muzsikál a csapatban. Jól muzsikált.

Aztán az ausztrál-olasz összecsapáson már szinte megteltek a lelátók. Ez azt jelzi, a magyar nemcsak lelkes, de értő közönség is. A tapsok és az éljenzések akkor születtek, amikor olyan történt a medencében, ami nem szokványos, amihez fifika, bátorság vagy merészség kell. Érezte azt is a szurkolósereg, hogy az ausztrálok sikere az olaszok felett meglepetés (az itáliaiak elég rosszul játszottak), és külön is skandálták Aaron Younger, a Szeged játékosának nevét – méltán. Pontosabban skandálta egy figura, aki folyamatosan kommentálta a nézőtérről a látottakat, a rendőrségi hangosan beszélőhöz hasonlító szerkezettel. Még a sporik döntéseit is kommentálta (igen bátor legény), kacagásra késztetve ezzel a lelátót.

„Ok, de hova tesszük a Kövér Lászlót, ha megjön?” – kérdezte azt egyik biztonsági őr a másikat, amikor az nyugtázta, hogy Varga Dániel leparkolt autójával a Hajós uszoda Buda felőli oldalán. Egyébként már itt, érkezéskor megtámadták a srácokat (akik jöttek sorban) a drukkerek, nem maradhattak el az autogramok sem.


Élvezetes játékban sem volt hiány, főleg a második félidőben (Fotó: MTI)

A magyar-spanyol meccs előtt londoni hangulat uralkodott el az uszodán, ugyanis megérkezett az eső. Ugyanakkor, amíg a brit fővárosban csendes szokott lenni az égből pottyant ajándék, itt elég szelesre sikeredett, konkrétan majd’ meg lehetett fagyni. Mégsem mentek haza azok, akik a mieink kedvéért váltottak jegyet, elővették esernyőjüket, beálltak oda, ahová be lehet, esőkabátot húztak, vagy egyszerűen tűrték, hogy eláznak. Megérte, mert viszonylag hamar elállt, így Kiss Gergelyék találkozója már nyugodt körülmények között indult el.

„Nem, nem nehéz összehozni egy ilyen tornát. A szponzorainknak hála, egy évben két rangos kupát tudunk tartani, ahová nagyon szívesen jönnek az ellenfelek és a szurkolók is” – mondta a Sport24 kérdésére Martin György, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, aki természetesen beszélt arról is, mit vár a csapatoktól az olimpián.


Martin György elégedett és bizakodó (Fotó: MTI)

„Azt hiszem ugyanolyan jól sikerült az eddigi felkészülés, mint a korábbi időszakokban. Bármi benne van a csapatainkban. A lányoknál különösen elképzelhető minden variáció, hiszen ők – nem csak a mieink – mindig rapszodikusan szerepelnek. Még az érem is összejöhet nekik. A fiúknál ez másként van, őket esélyeseknek kiáltják ki, nem véletlenül. Én azt szeretném, ha bejutnának a legjobb négy közé, és ha már ott vannak, hozzanak haza egy érmet” – így a sportág első embere.

„Azt hiszem, eddig sem volt kérdés, jó döntés volt-e Merész András kinevezése a női válogatott élére. Sokan nem értettek ezzel egyet, de az élet és ő is bizonyította, jól döntöttünk” – mondta Martin, utalva a kapitány mindent elsöprő hozzáállására és a csapat jó eredményeire.

A lányok is megmutatták, a fiúk is megmutatták, a szurkolók is megmutatták. Ez a három fél nagyon szereti egymást. Szerelmi háromszög ez, csalódások nélkül.

Jó jel ez az olimpia előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik