Sport
pap eszter (pap eszter, )

Két kilencedik hely és egy ezüst a triatlon-Vk-n

Hamzók Gotfrid
Hamzók Gotfrid

2012. 07. 15. 20:17

A felnőttek között Kovács Zsófia és Pocsai Balázs egyaránt a kilencedik helyet szerezte meg, míg a juniorok között Pap Eszter nyakába akasztották az ezüstöt.

A felnőtt Világkupán a nők között legjobb magyarként a londoni olimpiára készülő Kovács Zsófia szerepelt. Mögötte Vanek Margit a 20., Dudás Eszter pedig a 22. helyet szerezte meg.

A férfi mezőnyben – amelynek élén három francia versenyző végzett – ifj. Faldum Gábor a 22., Fecskovics Attila pedig a 24. helyen zárt, Pocsai Balázs pedig legjobb magyarként szintén a kilencedik pozícióban zárta a viadalt.

A junior Európa Kupa-futamon Pap Eszter remek versenyzéssel felállhatott a dobogó második fokára.

A résztvevőknek a viadalon 750 métert kellett úszniuk, 20 kilométert kerékpározniuk és 5 kilométert futniuk. Ezúttal teljesen új rendszerű volt a viadal lebonyolítása: a versenyzőket több csoportba osztva sprinttávon rendezték a szombati selejtezőket, majd vasárnap a legjobb 25-25 sportoló mérte össze tudását a finálékban, szintén sprinttávon.

A juniorok mezőnyében csak 500 méteres úszás, 13,2 km-es kerékpározás és 3,2 kilométeres futás volt a teljesítendő táv.

Eredmények – triatlon-Vk, Tiszaújváros
férfiak:
1. Pierre Le Corre (francia) 51:54 perc
2. Aurelien Raphael (francia) 52:05
3. Anthony Pujades (francia) 52:10
…9. Pocsai Balázs 52:35
…22. Ifj. Faldum Gábor 53:28
…24. Fecskovics Attila 53:57

nők:
1. Ashleigh Gentle (ausztrál) 58:39 perc
2. Maaike Caelers (holland) 58:42
3. Annamaria Mazzetti (olasz) 59:13
…9. Kovács Zsófia 59:46
…20. Vanek Margit 1:00:46 óra
…22. Dudás Eszter 1:00:55

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Breaking Bad
TV Series 2008 - 2013 USA
2012 Season 5, episode 2 : Madrigal
Created by : Vince Gilligan
Director : Michelle MacLaren
Bryan Cranston
Photo: Ursula Coyote.
It is forbidden to reproduce the photograph out of context of the promotion of the film. It must be credited to the Film Company and/or the photographer assigned by or authorized by/allowed on the set by the Film Company. Restricted to Editorial Use. Photo12 does not grant publicity rights of the persons represented.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.