Sport

Haye: Klicsko remélem most megijedt

David Haye (david haye, )
David Haye (david haye, )

Miután David Haye kiütötte Chisorát, új ellenfél után nézett: Vitalij Klicsko az új kiszemelt.

Szombat este David Haye maradt a britek legjobb nehézsúlyú ökölvívója, miután Dereck Chisorát kiütötte az Upton Parkban rendezett gálán.

“Haymaker” most ismét Klicskóra feni a fogát, ám ezúttal Vitalij a kiszemelt. Testvére, Vlagyimir ugyanis bő egy évvel ezelőtt könnyedén legyőzte a brit bokszolót, aki vissza is vonult. Haye természetesen visszavágót szeretne, és ismét elővette kibírhatatlan formáját, amikor azt nyilatkozta, hogy “reméli Klicskóék ettől azért megijedtek”.

“Biztos vagyok benne, hogy ezek után ismét kiáll ellenem. Ráadásul ha így bokszolok majd Vitalij ellen, mint szombat este, akkor ki fogom ütni” – mondta David Haye.

A brit öklöző abból indult ki, hogy Chisora megnehezítette Klicsko győzelmét, ő pedig simán kiütötte honfitársát. Persze Haye azért keményes odaszólt az ukránnak: “Bár ha jobban belegondolok, miért is állna ki ellenem. Már 40 éves, ráadásul politikai pályába kezdett. Lehet, hogy nincs is értelme szorítóba lépnie.”

Vitalij Klicsko, a WBC világbajnoka szeptemberben bokszol majd Manuel Charral, és korábban közölte, elképzelhető, hogy ez lesz az utolsó mérkőzése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik