Sport

Már csak négy magyar a világbajnokság mezőnyében

Hét magyar várta a főverseny harmadik napját, az 5 x 2 órás vakszint alatt hárman kiestek közülük, négyen viszont továbbjutottak, akik már nagyon közel jutottak a pénzhez – írja a Poker.hu.

A Kwaysser Valdemár Ákos, Vizsnyiczai Zsolt, Kamarás Péter, Stumpf András, Szabó Krisztián, Koroknai András és Czuczor Márton alkotta hetes lehetett ott a között az 1751 játékos között, akik még megküzdhettek a WSOP főversenyének, azaz a világ leghíresebb pókertornájának harmadik napján.

Czuczor és Stumpf közölt magáról információkat a twitteren, a többiek csendben tették a dolgukat. Sajnos pont ők ketten búcsúztak először, mindkettőjük klasszikus coinflip partiban (A-K vs. Q-Q) esett ki.

Szabó távozása nem ismert, ami viszont biztos, hogy a nap végi zsetonállások listájában négy magyar továbbjutó nevét lehet felfedezni.

A legjobban Vizsnyiczai szerepelt, 437 500 zsetont gyűjtött, mögötte Koroknai 242 ezerrel, majd Luigi, azaz Kwaysser 171 ezerrel. A legkevesebb zsetonnal Kamarás jutott tovább, ő 36 500-at csomagolhat ki majd a negyedik napon, ahol még 720 játékos küzdhet a pénzbe jutásért.

Az igazi izgalmak tehát most kezdődnek, mivel 666 zsugás részesül kifizetésben, így 54-en még szomorún hagyják majd el Las Vegast.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik