Sport

A hét magyar hős pénteken fut a lánggal

olimpiai-lang(430x286)(1).jpg (olimpiai láng, )
olimpiai-lang(430x286)(1).jpg (olimpiai láng, )

A Samsung jóvoltából 2011 szeptemberében bárkit jelölhettünk arra, hogy fusson az olimpiai lánggal. Természetesen a jelölteknek a szakmájukban, a magánéletükben, civil tevékenyésgükben példamutatónak kellett lennie.

A mintegy 1200 nevezett közül a Samsung képviselői hét pályázót választottak ki, akik Magyarországot képviselve viszik tovább az olimpiai lángot, és terjesztik az olimpiai eszmét. A csapat tagja lesz továbbá Vajgel Zita, az SOS Gyermekfalu lakója, valamint több közéleti személyiség is.

A hétköznapi hősök mellett Erőss Zsolt hegymászó, Kassai Viktor FIFA-játékvezetőnk és Vadon János rádiós műsorvezető érintheti meg a fáklyát.

A láng útja, és az, hogy a magyarok mikor futnak vele, IDE KATTINTVA nyomon követhető.

A hétköznapi hősök – ők futnak a lánggal

Fleck Annamária

Annamária szülei hajléktalanként járják az utcákat, két gyermeküket még kiskorukban árvaházba adták. Annamáriát az árvaházból kikerülve, szinte gyerekként csak egy cél hajtotta: kihozni testvérét is az árvaházból, és egyedül talpra állni. Két dolog volt biztos számára: az, hogy nem akar az utcára kerülni, és hogy a tánc a mindene. Kitartása, szorgalma, élni akarása meghozta gyümölcsét, 2007-ben már magyar hip-hop bajnok lett! Sőt, nem sokkal ezután létrehozott egy tánciskolát is, ahová lassan már több száz gyerek jár. Tanítványai között sok a hátrányos helyzetű fiatal, amilyen egykoron ő maga is volt: nekik hol ruhát, hol tánccipőt, hol ingyenórát ad.

Hardi Barnabás Gyula

Barnabás egy nyári estén lett tinédzserből szuperhős: 2011. augusztus 16-án a kora esti órákban a Sió csatornába esett kislány és édesanyja életét mentette meg. Séta közben vette észre a vízben a kislányt és a segítségére siető anyját. Segítséget hívott, majd látva, hogy nagy a baj, utánuk ugrott, és mindkettőjüket a partra segítette, így 14 éves korára életmentővé vált. Barni évek óta sportol, újonc ökölvívóként sorra nyeri a versenyeket, fiatal kora ellenére pedig igazi hétköznapi hős.

Kis Mirella

Mirella három évvel ezelőtt egy betegség következtében deréktól lefelé megbénult. A bénulás később szerencsére elmúlt, de nagyon nagy fájdalmakkal kellett élnie mindennapjait. A gyógyulásban segített neki, hogy a betegsége előtt is rendszeresen futott, felépülése során érezte, hogy nem adhatja fel, menni kell, ha lassan vagy gyalogolva, akkor is. Mirella azóta már három maratont futott le, nagy fájdalmai ellenére végigküzdötte mindig a távokat. Az önkéntes munka a futás előtt is élete szerves része volt, ezen kívül megalapította az első munkahelyi futóklubot, amely aztán a sportok bővülésével sportklubbá nőtte ki magát.

Snow Andrea

Andrea 2009-ben hozta létre a Seedling Trust – Csemete Alapítványt, amely az állami gondozásban lévő gyermekek és fogyatékkal élők életminőségének javítását célozza meg, illetve a társadalom más tagjait is a hátrányos helyzetű gyermekek megsegítésére próbálja ösztönözni. Andrea még abban az évben el is indult a New York City Maraton futóversenyen, és azóta 13 magyar és nemzetközi maratoni versenyen több mint 50 000 eurót sikerült összegyűjtenie. Az összeget teljes egészében a Csemete Alapítvány által tervezett projektek támogatására és egy speciálisan felszerelt minibusz megvásárlására fordították, emellett az állami gondozásban lévő gyermekek fejlődését, és a társadalomba való beilleszkedését segítik elő. 2011 novemberében megjelent könyvének bevételét Andrea teljes egészében a Csemete Alapítványnak ajánlotta fel, amely a jótékony maraton modellt vezeti be Magyarországon.

Steinbach Éva

Steinbach Éva nyolc gyermek édesanyja. Hetedik gyermeke Down szindrómával született, és sajnos három éves korában meghalt. Éva azóta a Down Dada szolgálatnál önkénteskedik, ahol az újonnan született Down-szindrómások szüleinek nyújt nagy segítséget. Önkéntes munkája során kapcsolatot tart a kórházakkal. Ha a szülők szeretnék, akár már a kórházban felkeresi őket, elbeszélget velük, elmeséli saját példáját, segít nekik az elindulásban, korai fejlesztést találni és minden másban, amiben csak tud. Steinbach Évának eddig már tizenkét esetben sikerült örökbefogadó családot találnia olyan gyermekeknek, akik különben állami gondozásba kerültek volna A Down Dada szolgálaton kívül a Nagycsaládosok Országos Egyesületének III. kerületi vezetője is. Összefogja a nagycsaládosokat, programokat szervez nekik, igyekszik életüket könnyebbé tenni.

Tomán Edina

Edina története mindenkire nagy hatással van: egy orvosi bravúr segítségével mentettétek meg az életet. Főági tüdőembóliát kapott, mely mindkét tüdőfélre kiterjedt, és félő volt, hogy a szíve is leáll. Edina azóta felépült, és sikeresen lefutott több ultramaratoni távot is. Ezzel a teljesítménnyel ad reményt másoknak, a súlyos betegségekkel való emelt fős küzdelmeikhez az életben maradásukhoz és talpra állásukhoz.

Veres Richárd

Richárd mind kiemelkedő sporteredményeit, mind úttörő szociális munkásságát tekintve példaértékű magyar sportoló. A heves megyei falucskából a világbajnoki dobogó csúcsára eljutott roma fiú élete bővelkedett a nehézségekben, hiszen édesapja még gyerekként magára hagyta őt, négy testvérét és súlyosan beteg édesanyjukat. A sport azonban kitartó munkára tanította Ricsit, amelynek eredményeként 2008 óta a Magyar Felnőtt Kick-box Válogatott színeiben számos világversenyen szerzett aranyérmet hazánknak. A dobogón túl azonban elsődleges feladatának és hivatásának azt tartja, hogy a hasonlóan nehéz szociális helyzetben élő fiataloknak példát, és a sport ereje által kiutat mutasson a mélyszegénységből és a céltalan életből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik