Sport

474 hajó teljesítette az idei Kékszalagot

kékszalag (kékszalag)
kékszalag (kékszalag)

Szombat reggel 9 óráig 474 hajó érte el a célt a44. Kékszalag MVM Partner Nagydíj vitorlásversenyen.

A viadal csütörtökön indult Balatonfüredről. A közel 600 hajónak szombat reggel 9 óráig kellett megtennie a légvonalban 145 kilométeres távot, és ez 474-nek sikerült is – mintegy száz hajó feladta a versenyt. A hivatalos eredménylista azonban még változhat, ugyanis az utolsó óvási határidő szombat 12 óra.

A versenyen többnyire gyenge szél fújt, ám a zivatarok és a fülledt meleg egyaránt próbára tették a versenyzőket. Szerencsére a helyi zivatarokat nem kísérte komoly szél, így a vitorlázók nagy része technikai probléma nélkül vészelte át a versenyt.

A Kékszalagot idén a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty nevű vitorlás nyerte, a Nemere II 57 éves rekordját megdöntve, 10 óra 34 perc 15 másodperces idővel, vagyis több mint öt perccel megjavítva a korábbi csúcsot.

Szombaton 2Szalag néven a katamaránok számára tartanak versenyt Balatonfüreden. Ezen azok a kéttestű hajók indulhatnak, amelyek vitorlafelülete kisebb, mint a Kékszalagon minimumként megkövetelt 25 négyzetméter.

A Kékszalagot szombaton 17 óra 30 perckor az ünnepélyes eredményhirdetés zárja majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik