Sport

Kiss Pál Tamás szárnyalt a GP3-ban

A silverstone-i aszfalton a Forma-1-es pilóták mellett a GP3 mezőnye is megtette az első köröket: a magyar pilóta a 2. helyen végzett az első gyakorláson.

Az esõ már péntek reggel megérkezett Silverstone-ba, így a GP3 mezõnye nedves aszfalton kezdhette meg a felkészülést a várhatóan végig hasonló körülmények között zajló Brit Nagydíjra. Kiss Pál Tamás ihletett formában száguldott az esõs pályán, és a szabadedzés nagy részében valósággal oktatta a mezõnyt (szinte végig több mint egy másodperces elõnnyel vezetett), végül 2. lett.

„Jó volt vezetni az autót, nagyon élveztem minden egyes kört az esõben. Sajnálom, hogy a végén lecsúsztam az elsõ helyrõl, mert majdnem 40 percen át vezettem, de végsõ soron ez most nem számít, mert nem a szabadedzésen kell elsõnek lenni – értékelte 2. helyét néhány perccel a szabadedzés leintése után az OXXO Energy Drink által támogatott versenyző. – Egybõl nyomtam neki, ami csak belefért, és rögtön az elsõ gyorsköröm elsõ szektorában sikerült egy leggyorsabb részidõt futnom. Ezen kicsit meg is lepõdtem elsõre, de aztán megnyugodtam, és továbbra is próbáltam mindent beleadni, hogy még tovább gyorsuljak.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik