Sport
ian millar (Array)

A tizedik olimpiájára készül a díjugrató

24.hu
24.hu

2012. 07. 06. 20:02

A kanadai díjugrató hatvanöt éves, és példátlan rekordot állít majd fel Londonban, a XXX. nyári olimpiai játékokon. Ez lesz a tizedik olimpiája.

Star Power nyergében éri majd el a világcsúcsot, amit már négy évvel ezelőtt is megtehetett volna, ha az 1980-as moszkvai olimpiát nem bojkottálta volna más országok mellett Kanada is.

Az osztrák Hubert Raudaschl vitorlázásban kilenc alkalommal vett részt az olimpiákon 1964 és 1996 között, ezt a rekordot adhatja most át a múltnak Ian Millar.

„Fantasztikus érzés tizedszer is az olimpiai csapat tagjának lenni. Nem terveztem, hogy ez így adódik majd, az élet így hozta” – mondta a lovas, aki negyven éve versenyzik díjugratóként.

Elképzelhető, hogy ő viszi majd Kanada zászlaját a megnyitóünnepségen. Millar egyébként korábbi kilenc olimpiáján egy ezüstérmet szerzett, méghozzá éppen a legutóbbi, kínai játékokon, Pekingben.

A magyar olimpikonok közül Gerevich Aladár tartja a rekordot: a vívó hatszor szerepelt ötkarikás játékokon – 1932, 1936, 1948, 1952, 1956, 1960 –, ám ez a szám akár nyolc is lehetne, mivel a második világháború miatt két olimpiát nem rendeztek meg.

Gerevich tartja a magyar rekordot (Fotó: MTI)

Mögötte öt szerepléssel holtversenyben második Földi Imre súlyemelő, két vívónk, Kovács Pál és Rejtő Ildikó, valamint két vízilabdázónk, Benedek Tibor és Gyarmati Dezső.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.