Sport

Fifty-Fifty az élen, Litkey második

kékszalag (kékszalag)
kékszalag (kékszalag)

Reggel kilenc órakor Balatonfüredről elrajtolt a 44. Kékszalag MVM Partner Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásverseny mezőnye.

Európa legrégebbi és legnagyobb tókerülő versenyét 1934-ben rendezték meg először. Az indulóknak a Balatonfüred-Kenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred útvonalat kell teljesíteniük, a kiírás szerint szombat reggel kilencig lehet érvényesen célba érni.

Csütörtök reggel 9 órakor közepes északkeleti irányú szélben közel hatszáz hajó, mintegy 2900 résztvevővel vágott neki a majd 150 kilométeres távnak. Nem dőlt meg a részvételi rekord, 2010-ben ugyanis 623 vitorlást regisztráltak – számolt be a kekszalag.hu.

A leggyorsabbakat csütörtök estére várják a balatonfüredi célba, a többség számára azonban egész éjszaka és még pénteken is tart majd a verseny. Tavaly hatalmas vihat volt. Csütörtökön gyenge-közepes szél várható, dél körül valószínűleg leáll a légmozgás, és délutánra jöhet ismét szél. Egy-két zápor kialakulhat, ezek idején is intenzívebbé válhat a légmozgás, ami gyorsíthatja a mezőnyt, de alapjában hosszú versenyre számítanak a szervezők.

A hagyományos Balaton-kerülő vitorlásverseny résztvevői először keleti irányban vitorláznak, ahol kerülniük kell egy Balatonkenese előtt elhelyezett bójasort. Innen Siófok érintésével a Balaton nyugati vége, Keszthely az irány, ahonnét ismét a Tihanyi-szoroson keresztül vitorláznak vissza a balatonfüredi célig. A Balaton-kerülés rekordját 10 óra 40 perces idővel, 1955 óta a Nemere II tartja, amely az idén is ott van a résztvevők között.

A modern technikával nem bír a csúcstartó Nemere.
Íme a versenyben jelenleg vezető kétárbócos katamarán.

Az idei Kékszalag nyílt verseny, így igazän esélyesnek a legmodernebb hajóépítési elvek alapján készült többtestű hajók számítanak. Egy ilyen katamaránnal indul a tízszeres magyar Kékszalag-győztes, a címvédő Litkey Farkas aki várhatóan nagy küzdelmet vív majd a katamarán-világbajnok német Roland Gäbler vezette hajóval, aki két évvel ezelőtt diadalmaskodott a Kékszalagon.

A versenyben 11 óra körül a Paulovits Dénes által építettkétárbocos katamarán vette elsőként a kenesei bóját, a második helyen a Helge Sach vezette német katamarán követi, megelőzve Liteky Farkas Budapest Bank nevű hajóját. A távolság a kekszalag.hu vízen lévő szakkommentátora szerint egy kilométer a második előtt, és növekszik.

A Fifty-Fifty névre keresztelt kétárbócos 12.20 körül ért a Tihanyi-szorosba – továbbra is elsőként. A második helyen Litkey Farkas megelőzte a német Helge Sach hajóját, távolságuk kb. 1,5 km a Fifty-Fifty mögött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik