Sport

Murray és Tsonga is az elődöntőben

Andy Murray (andy murray, )
Andy Murray (andy murray, )

Andy Murray és Jo-Wilfried Tsonga is bejutott a wimbledoni tenisztorna elődöntőjébe. Egymás ellen küzdenek majd meg a fináléért.

David Ferrer nagyszerűen játszott Andy Murray ellen az első szettben, már 5-2-re is vezetett, azonban a hazai pályán játszó brit nagyot küzdve tie-breakre mentette a felvonást, ott azonban kikapott. A második játszmában ismételten a rövidítés döntött, ezúttal pedig Murray koncentrált jobban.

A harmadik játékrészben fej fej mellett haladt a két teniszező egészen 4-4-ig, a brit ekkor elvette ellenfele adogatását, majd semmire hozta a sajátját, így már ő vezetett. A negyedik szettben megint csak nehezen boldogultak egymással, nagy küzdelemben pedig el is jutottak 5-5-ig, ekkor azonban eleredett az eső, így egy kis ideig állt a játék. A folytatásban egy újabb rövidítés szemtanúi lehettünk, a két teniszező pedig bravúrosabbnál bravúrosabb ütésekkel rukkolt elő, majd Murray egy ásszal megnyerte ezt a felvonást és a mérkőzést is.

Jo-Wilfried Tsonga és Philipp Kohlschreiber összecsapásán az első szettben egyik teniszező sem rontott a saját adogatásánál, így rövidítésben döntöttek a felek. A gall már 6-1-re is vezetett, ám a német négy szettlabdát is hárított, végül a francia mégis lépéselőnybe tudott kerülni.

Kohlschreiber a második játszmában aztán egyenlíteni tudott, ám az újabb rövidítésben megint Tsonga volt a jobb, így 2-1-re elhúzott. A negyedik felvonás már viszonylag sima volt, a francia két jól irányzott brékkel könnyedén húzta be az etapot és a mérkőzést is.

Az egyik ágon Tsonga–Murray, a másikon Roger FedererNovak Djokovic elődöntőt rendeznek.

Eredmények – Wimbledon, férfiak, negyeddöntők

Tsonga (francia, 5.) Kohlschreiber (német, 27.) 7-6, 4-6, 7-6, 6-2

Murray (brit, 4.) Ferrer (spanyol, 7.) 6-7 (5-7), 7-6 (8-6), 6-4, 7-6 (7-4)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik