Sport

Kisebb magyar sikerek a WSOP hajrájában

póker (póker, )
póker (póker, )

Kamarás Péter révén egy 11. hellyel gazdagodtunk az idei World Series of Pokeren, ezen kívül is voltak kisebb magyar sikerek az elmúlt két napban.

Közel járt a kilencfős fináléhoz Kamarás Péter az 1500 dolláros No Limit Hold’em tornán, végül a 11. helyen távozott, ami 42 ezer dollárt ért. Rajta kívül még három magyar zsugás ért pénzbe, igaz jóval kevesebb pénzt nyertek – írja a Poker.hu.

Már kevesebb mint csak nyolc versenyt rendeznek az idei World Series of Poker sorozatán, a hajrához közelítve pedig egyre több magyar utazott ki Las Vegasba és próbál szerencsét.

Kamarás Péter az 1 500 dolláros No Limit Hold’emet vette célba, mely szám szerint az 53-as volt. Az első játéknap sikere után a másodikról is tovább tudott jutni, a 33 fő közül viszont a legutolsóként várta az osztást a harmadik napon.

Azonban nem olyan fából faragták Kamarást, aki könnyedén feladná, végül a gyönyörű 11. helyet szerezte meg, ami 42 656 dollárt jelentett. Az utolsó partiban A-Q lapokkal ment allin, a későbbi győztes Neil Willerson K-K párral megadott, és a 4-9-T-J-2 lapok az amerikai zsugásnak kedveztek.

Ugyanezen a versenyen Szécsi Norbert a 224. helyet csípte meg, ami 3 505 dollárt ért számára.

Ezzel a tornával egy időben indult az ezerdolláros Hold’em torna is, mely az 54-es számot viselte. Két magyar játékos is pénznyereménnyel távozhatott, Mécs Máté a 267. helyet szerezte meg, 2 145 dollár volt a jutalma, Kövesi Attila a 136. helyen búcsúzott, ami végül 3 015 dollárt ért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik