Sport

Újra lecsapott az újonc a Touron

Peter-Sagan(210x140)(2).jpg (peter sagan, )
Peter-Sagan(210x140)(2).jpg (peter sagan, )

A szlovák Peter Sagan nyerte meg a francia kerékpáros körverseny harmadik szakaszát kedden.

A Tour de France harmadik szakaszának már Franciaországban vágott neki a mezőny, az Orchies és Boulogne-sur-Mer közti 197 kilométeres etap várt a versenyzőkre. A keddi nap drámai befutót hozott, melynek a végén újra az újonc szlovák, Peter Sagan mutathatott be egy újabb komikus örömöt. Vasárnap is ő diadalmaskodott az első szakaszon.

Sagannak 50 kilométerrel a táv vége előtt még bringát kellett cserélnie, majd a pelothonban érkezett meg az utolsó 1 kilométerhez, azonban az utolsó kanyarban beelőzte a többieket, majd akkorát hajrázott, hogy a riválisoknak esélyük sem volt befogni, több biciklihosszal nyert. Boasson Hagen, Cancellara és Wiggins többedmagával ért be a szlovák mögött. Egyébként többeket egy óriási bukás tartott fel a legvégén.

Sagan futós öröme:

Apropó Wiggins, a britnek főhet a feje, ugyanis elvesztette egyik fontos csapattársát, Siutsou-t, aki 51 kilométerrel a vége előtt eset nagyot és bokatöréssel feladni kényszerült a versenyt.

Szerdán az Abbeville és Rouen közötti, 214,5 km-es szakasz vár a mezőnyre.

Eredmény – Tour de France, 3. szakasz (Orchies – Boulogne-sur-Mer, 197 km)
1. Peter Sagan (szlovák, Liquigas) 4:42:58 ó
2. Edvald Boasson Hagen (norvég, Sky) 1 mp hátrány    
3. Peter Velits (szlovák, Omega Pharma – Quick-Step) azonos idővel                                 

összetett:
1. Fabian Cancellara (svájci, RadioShack) 14:45:30 ó
2. Bradley Wiggins (brit, Sky) 7 mp hátrány
3. Sylvain Chavanel (francia, Omega Pharma) 7 mp h.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik