Sport

Nem lesz hatodik olimpiája a 45 éves úszónőnek

dara torres (dara torres)
dara torres (dara torres)

Közel állt hozzá, hogy hatodik olimpiáján is részt vehessen, végül mégsem lesz ott a londoni nyári játékokon Dara Torres.

Az amerikaiak 45 éves úszónője az Egyesült Államok omahai olimpiai válogatóján egyetlen számban, 50 m gyorson próbálkozott meg az első két hely egyikének megszerzésével, de csak negyedik lett, így kiszorult a tengerentúliak ötkarikás csapatából.

“Ennek valóban vége. Ez van, de legalább több időt tölthetek a kislányommal. Lesz egy jó nyaram, és majd drukkolok az Egyesült Államok csapatának sikereiért” – mondta a csalódott Dara Torres, aki a legutóbbi, három ezüstöt hozó pekingi olimpiai fellépése után eredményes térdműtéten esett át, és minden esélye megvolt, hogy a brit fővárosban is rajthoz állhasson. Csakhogy kilenc századdal lassabbnak bizonyult a második helyen célba érkező vetélytársánál.

“Ugyanolyan ideges voltam, mint amikor első alkalommal vettem részt válogatón, még 1984-ben, a Los Angeles-i olimpia előtt. Azzal persze most már egyáltalán nem számoltam, hogy éremért szállhatok majd vízbe Londonban is, 45 évesen, feleannyi idős lányokkal, mint amennyi én vagyok, de abban bíztam, hogy az utazó csapatba bekerülök. Jó lett volna egy újabb olimpiai szerepléssel lezárni úszókarrieremet…” – mondta Torres, aki az 1996-os és a 2004-es játékokat kihagyva öt olimpiáján összesen 12 érmet – négy aranyat, négy ezüstöt és négy bronzot – gyűjtött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik